Leírás:

Az Apropó Kisszínpad Közép-Szlovákia többszörös Nívó-díjas, több évtizednyi folyamatos tevékenységet és színházi múltat felmutató csoportja. A 2011-ig eltelt 20 év alatt több mint 100 diák volt tagja.

1991-ben lelkes gimnazisták alapították, akik színjátszó csoportot szerettek volna alakítani a Füleki Gimnáziumban. A fiatalok rendezőként Szvorák Zsuzsa tanárt kérték fel, aki akkor már rendezett az ottani általános iskolában, és ismerték a Zsibongó kisszínpad (10-14 éves korosztályú) színjátszócsoportjában végzett tevékenységét, mely 1985-1998 között komoly sikereket ért el.

Első színdarabjuk, Csokonai Vitéz Mihály Özvegy Karnyóné című komédiája volt. Bár a modern köntösbe öltöztetett játékot az akkori bizottság nem fogadta kedvezően – a szöveg túl archaikus volt, a játék túl fiatalos – a közösség jó volt, a diákok tehetségesek, folytatást érdemeltek. Így alakult meg csoportjuk Apropó néven. Első nagy sikerük – már újabb diákokkal, – 1993-ban az országos Ki mit tud? tehetségkutató műsor megnyerése, első nagyobb figyelmet érdemlő darabjuk Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája volt.

Fő céljuk elsősorban az irodalmi anyag színesítése lett, ezért minden szövegkönyvet maguk írtak. Balladákat dramatizáltak, tragédiákat jelenítettek meg, szeretettel meséltek a bibliai témákról, tengeri-hántást elevenítettek fel csupa csuhéban, állatokról szóló darabokat írtak. Néhai Dusza István, színikritikus szerint rögtön ki kellett volna nyomtatni is az ilyen úttörő jellegű darabokat. Mint például William Shakespeare Mesteremberek jelenete, Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdője, vagy Mátyás király meséi Illyés Gyula, Pilinszky János, Arany János művei, József Attila költészete dramatizálással, parodizálással, átírással. A csoport legtöbbször eljátszott motívuma a szerelem lett. Saját magukról Fulkó lovag és Jó palócokról címmel mutattak be játékot.

Játszottak színházakban, kulturális központokban, de a zsámbéki romtemplomnál, Erdélyben pajtában, vagy Pesten a Lánchíd közepén, a Nemzeti Múzeum kertjében, a Vigadó előtt, a Vörösmarty téren, Pécs főterén, a komáromi Anglia parkban, Szegeden kollégiumban, a füleki várban, Losoncon, Szepsiben, Buzitán, sok falusi vendéglőben vagy előtt, rozzant iskolákban, tornatermekben is. A legfontosabb élményt nyújtani a fiataloknak, közösséget teremteni az iskolában, erősíteni a kötődést a gimnáziumhoz. Büszkék rá, hogy egy-egy bemutató kapcsán megjelennek a régi színjátszók, hogy az „apropósok” még 10-20 esztendő után is emlékeznek a szövegekre, a versekre, dalokra, s persze a bakikra, a háttérben történtekre.

Munkájukat elemzéssel, értelmezéssel Gáspár Kati, Illésné Kósik Andrea, Fero Mráz, Jana Bialová, Kelemen Gábor, Mizser Attila, Énekes István, a Folk LC csapata és Kerekes Éva segítette, és segíti.