“Gulyásparti” és “Disznótor” Budapesten, a Magyarság Házában

Felvidék Fesztivált rendeznek Budapesten, a Magyarság Házában négy napon keresztül. Különleges színházi, zenei és irodalmi programok várják az érdeklődőket április 11-e és 14-e között, csütörtöktől-vasárnapig.A programok a Gömöri régió bemutatására fókuszálnak.

A rendezvény színházi vonalán a Dialóg nonprofit szervezet három előadása, Soóky László három monodrámája is bemutakozik. Péntek este A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti Fandl Ferenc (rendezte: Keszég László), vasárnap pedig a Papa különböző hangszereken hegedül és az Egy disznótor pontos leírása Lajos előadásában. A vasárnapi este különlegessége, hogy együtt a két monodráma együtt még sosem kerlüt bemutatásra.

 

A Felvidék Fesztivál minden programja ingyenesen látogatható, de a helyek korlátozott száma miatt regisztráció javasolt a magyarsaghazainfo@gmail.com címen (a regisztráció a Magyarság Háza válaszlevelével aktiválódik). Helyfoglalás érkezési sorrendben.

 

Részletes program

Április 11. (Csütörtök)

18.00 EndORFin koncert a Magyar Költészet Napján

 

Április 12. (Péntek)

18.00 Parapács koncert, vendég Agócs Gergely – Népzene autentikus forrásból

19.00 Soóky László: A nagy (cseh)szlovákiai magyar gulyásparti – Fandl Ferenc előadása

Április 13. (Szombat)

15.30 A gömöri géniusz – Tompa Mihály emlékezete
Könyvbemutató a két szerzővel, Krausz Tivadarral és Görög Másával.

17.00 Gömör egy kicsit másképp – az Ilosvai Selymes Péter Táncegyüttes és a Pósfa zenekar műsora

 

Április 14. (Vasárnap)

19.00 Két tragikomédia egy szünettel Lajos András előadásában

Soóky László: Papa különböző hangszereken hegedül 
Soóky László: Egy disznótor pontos leírása 

 

A SZÍNHÁZI VILÁGNAP ÜZENETE – 2019

A Nemzetközi Színházi Intézet minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször 1962-ben ünnepelte ezt a napot a színházi szakma, Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain. Az idén Carlos Celdrán világszerte elismert rendező fogalmazta meg gondolatait.

Színházi eszmélésem előtt mestereim már javában munkálkodtak. Saját életük maradványaira építettek hajlékot és költészetet. Közülük sokan ismeretlenek vagy alig emlékszünk rájuk: a próbatermek és a zsúfolásig megtelt színházak nyugalmában dolgoztak csendben, alázatosan, majd sok évnyi munka és nagyszerű teljesítmények után lassan elhagyták helyüket és eltűntek. Amikor megértettem, hogy nekem is ez a sorsom, azt is megértettem, hogy bámulatos és egyedi örökséget kaptam tőlük: nincs más, mint a megismételhetetlen pillanat megélése; a pillanaté, amikor a színház sötétjében találkozol a másikkal, és nincs védőháló, csak a mozdulat és a leleplező szó igazsága. Színházi szülőhazám találkozásokból épül a város legkülönbözőbb pontjairól érkező nézőkkel. Ők azok, akik estéről estére azért jönnek el a színházainkba, hogy megosszanak velünk néhány percet, néhány órát. Ezekből a kivételes pillanatokból áll az életem, amikor nem saját magammal és szenvedéseimmel törődöm. Újjászületek, és megértem a színház hivatását: átélni az adott, a múló pillanat puszta igazságát, amikor tudjuk, hogy igaz, amit a reflektorok fényében mondunk és teszünk. Ez mutatja meg leginkább, milyenek vagyunk. Színházi szülőhazám, az enyém és a színészeimé azokból a pillanatokból szövődik, melyekben nem bújunk maszkok mögé, nincs többé mellébeszélés és félelem, hanem mi magunk vagyunk, és a sötétben megfogjuk egymás kezét.
A színházi hagyomány nem hierarchikus. Senki sem gondolja, hogy a színháznak lenne a világban vagy egy városban vagy egy kiemelt épületben egyetlen központja. A színház láthatatlanul terjed, nem ismeri a földrajzot, de beleavatkozik mindazok életébe, akik művelik. A színházművészet egyesít. Minden színházrendező a sírba viszi az utánozhatatlan, világos és szép pillanatokat, mindegyikük ugyanúgy tűnik el, és nincs semmilyen természetfeletti erő, ami megvédené őket. A nagy mesterek tudják, hogy az elismerés semmilyen formája nem érvényes a munkájuk lényegét illető bizonyosságon kívül: vagyis azt, hogy kétségek közepette csak pillanatokra valósítják meg az igazságot, a kétértelműséget, az erőt, a szabadságot. Semmi sem éli túl őket, marad utánuk néhány adat, fotó, videó felvétel, elképzeléseik halvány lenyomata. Ezekből a felvételekből a közönség csendes rezdülései hiányozni fognak, ahogy az éppen megértett és átélt pillanat varázsa is, ami megismételhetetlen, elmesélhetetlen. Ez csak néhány másodperc, ami áttetszőbb, mint maga az élet.
Amikor megértettem, hogy a színház önmagában is olyan, mint egy ország, a világot behálózó hatalmas terület, felszabadító döntést hoztam: ne menj el onnan, ahol vagy, ne rohanj máshová. Ahol te vagy, ott a közönség. Ott vannak a társaid, akikre szükséged van. Otthonodtól távol a mindennapi élet kusza és átláthatatlan. Ezen a látszólagos mozdulatlanságon dolgozz, indulj a legnagyobb utazásra, járd be újra Odüsszeusz és az argonauták útját: légy az a mozdulatlan utazó, aki segíti, hogy saját világod súlyosabb és szilárdabb legyen. Utazásod ahhoz a pillanathoz vezet el, amikor a hozzád hasonlókkal találkozol. Feléjük tartasz, a szívükhöz, a lelkükhöz. Feléleszted és összegyűjtöd érzelmeiket, emlékeiket. Utazásod szédítő, gazdagsága felmérhetetlen és senki nem teheti semmissé. Valójában nem fogjuk fel, hogy ez az utazás a nép képzeletében, a legtávolabbi földekbe vetett mag, vagyis a nézők polgári, etikai és emberi lelkiismerete. Így hát nem mozdulok, otthon maradok, látszólag nyugodtan, valójában éjjel és nappal munkába merülve, hiszen e mozdulatlan mozgás lendülete művészetem titka.

Fordította: Lakos Anna

Carlos Celdrán rendező, író, színház igazgató, 1963-ban született Havannában. 1968-ban szerzett diplomát a havannai Művészeti Egyetemen. Még ebben az évben rendezőként kezdett dolgozni a havannai Buenida színházban. 1996-ban megalapítja saját társulatát, az Argos Teatrót. Brecht, Beckett, Ibsen, Strindberg darabjainak előadásaival nem csak Kubában, hanem Európában is sikereket arattak. Ezen túl kortárs kubai szerzők műveit is bemutatták. A társulat legjelentősebb elismerését Celdrán 10 Milliones című darabjának előadásával érték el.
Carlos Celdrán Kubában és Dél-Amerika számos színházi egyetemén tanít.

 

 

Drámapályázat – felhívás

 

DRÁMAPÁLYÁZAT – FELHÍVÁS

A Dialóg nonprofit szervezet, magyar nyelvű drámapályázatot hirdet fiatal felvidéki magyar szerzők részére. Ezzel szeretnénk elősegíteni a méltánytalanul elhanyagolt szlovákiai magyar dráma megújulását.

A drámapályázat témája kötetlen, a színpadi megjelenítés bármilyen formáját érvényesnek tartjuk, ezért műfaji megkötés a drámapályázatban nincs. Pályázni nyomtatásban és interneten még meg nem jelent, színpadon még be ne mutatott művel lehet.

Beadási határidő: 2019. július 31.

Eredményhirdetés: 2019. október.

A szakmai zsűri a legjobb 3 pályaművet jutalmazza, fenntartva magának azt a jogot, hogy a díjakat színvonal hiányában visszatartja.

  1. díj: 1500 euró
  2. díj: 1000 euró
  3. díj: 800 euró

 

A drámapályázat jeligés.

A pályaműveket két nyomtatott példányban, zárt borítékban mellékelve a szerző személyi adatait és elérhetőségeit, az alábbi címre kérjük eljuttatni: Dialóg n. o. Rákócziho 239/34, Komárno 945 01

A nyertes pályaműveket a Dialóg n. o. az ALTERNATÍVA 2019 fesztiválon, 2019. októberében felolvasószínházi előadásban, Dunaszerdahelyen mutatja be.

 

További információk a dialog.office1@gmail.com e-mail címen.

 

A drámapályázat támogatója a Kisebbségi Kulturális Alap.

FELVIDÉKI MAGYAR MONODRÁMA FESZTIVÁL

A Dialóg nonprofit szervezet 2018. november 22-23-án színházi fesztivált szervez Bodrogközben Felvidéki Magyar Monodráma Fesztivál címmel. A fesztiválon szlovákiai magyar művészek lépnek fel egy-egy monodrámával, mesélőszínházi előadással.

Az utóbbi években ez a műfaj egyre népszerűbb lett, egyre több színész vállalkozik arra, hogy egyedül állva a színpadon is megmérettesse magát, mert ez a műfaj nagy bátorságot és színészi alázatot követel azoktól, akik erre az útra lépnek. Ugyanakkor így a játszó, a mesélő intenzívebb, közvetlenebb kapcsolatot alakíthat ki a közönséggel, előadása személyesebb, vallomásszerű jelleget kaphat. A műfaj nagy rajongója és úttörője volt barátunk, kollégánk a 2017-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Benkő Géza, az ő emlékének szenteljük a bodrogközi seregszemlét.

A fesztiválon hat egyszemélyes előadást láthatnak a nézők Bodrogköz különböző településein. Gál Tamás, a Csavar Színház alapítótagjának Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című eposzából készült előadása nyitja a rendezvényt, 2018. november 22-én Királyhelmecen, a  Helmeczy Mihály Alapiskolában kerül bemutatásra 19:00 órai kezdettel.

Másnap Kiskövesden, a fesztivál bázisán, 15:00 órai kezdettel egy hivatalos megnyitó keretében megemlékezünk a község nemrég elhunyt művészeiről.

Majd hat órától öt községben: Kiskövesden, Kisgéresen, Nagygéresen, Őrösön, Bodrogszerdahelyen, lép a nézők elé öt felvidéki magyar színész.

 

KISKÖVESD:

Lehár

rendezte Benkő Géza

Lehár Ferenc és Soóky László szövegeit színpadra alkalmazta Varga Emese

Előadja: Derzsi György

 

KISGÉRES

Soóky László: Papa különböző hangszereken hegedül

Rendezte: Keszég László

Előadja: Lajos András

 

BODROGSZERDAHELY

Háy János: A halottember

Rendezte: Lévay Adina

Előadja: Varga Anikó

 

ŐRÖS

Márai Sándor: Őrjárat

Előadja: Havasi Péter 

 

NAGYGÉRES

Cseh Tamás – Bereményi Géza – Soóky László

Azonos esőben való létezés

Előadja: Jakubecz László

 

A seregszemle a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával jött létre,

A Dialóg nonprofit szervezeten kívül a szervezésbe bekapcsolódtak a fesztivál helyszínéül szolgáló község polgármesterei és önkormányzatai.

 

 

Légy jó mindhalálig a Thália Színházban

2018, október 18-án Csütörtökön mutatják be a kassai Thália Színházban Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című ifjúsági regényének musicalváltozatát.

Az idei évad első premierjében tíz gyerekszínész kapott szerepet, a rendező Dudás Péter, aki modern értelmezésben állította színpadra a már klasszikusnak számító zenés darabot, Kocsák Tibor és Miklós Tibor művét.

Az előadásban kiderül, mi történik egy nyíltszívű, becsületes fiúval, aki belekóstol az élet kis és nagy hazugságaiba, aki nem tudja elviselni az igazságtalanságot, és naivan hisz a becsület erejében.

„A magyar irodalom egyik alapművéről van szó, amely kötelező olvasmány is. A cselekmény 1894-ben játszódik, a híres debreceni kollégiumban. Úgy vélem, a jóság témája továbbra is aktuális” – mondta Dudás Péter a TASR hírügynökségnek a hétfői sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy nemzetiségi színházról lévén szó, nem volt egyszerű felkutatni a főbb szerepeket eljátszó színészeket. Végül minden gyerek, aki eljött a meghallgatásra, szerepet kapott a musicalben.

Forgács Miklós dramaturg hozzátette: ezt a művet gyakran állítják színpadra, és néhány idézet a regényből mára szállóigévé vált, például amikor Nyilas Misi kijelenti, hogy erkölcsi kötelesség jónak lenni és bízni az emberekben. Misit Képes Lóránt és Antal Márk játssza, az igazgató szerepében Dudás Péter látható, Valkay földrajztanárt Nádasdi Péter kelti életre. A koreográfiát Gyenes Ildikó jegyzi.

Juhász Katalin

Új Szó, 2018. október 17.

ALTERNATÍVA 2018

Független színházi műhelyek seregszemléje Dunaszerdahelyen

Az Ad Valorem és a Dialóg nonprofit szervezet első alkalommal szervezi meg Dunaszerdahelyen 2018. október 2. és 4. között az ALTERNATÍVA 2018 nevet viselő seregszemlét, ahol a struktúrán kívüli, független színházi műhelyek előadásaival találkozhat a közönség.

Az alternatív színház fogalma az utóbbi évtizedekben részévé vált a színházi kultúránknak, a fogalom pontos meghatározása azonban nem egységes: meghatározhatjuk a működési forma felől, a kőszínházi működéssel ellentétben, állandó társulattal és költségvetéssel nem rendelkező színházi csoportosulásokat értjük ezalatt. Vagy megközelíthetjük a formai megoldások irányából: formabontó, kortárs alkotásokat létrehozó színházi műhelyek. Közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy vannak alkotók, csoportok – akik valamilyen okoknál fogva – nem fértek bele a „keretbe”; nem tudtak, vagy nem is akartak, beilleszkedni a rendszerbe. Ezért más utat kerestek a színházi pályán való érvényesülésre.

Mit jelent az alternatív, független, szabad színházi műhelyek fogalma a szlovákiai magyar színházi közösségben? Milyen utakat, lehetőségeket, szakmai irányvonalat képviselnek, s milyen továbblépési lehetőségük van? Többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ az ALTERNATÍVA 2018 az előadások, csoportok, alkotók bemutatásával, valamint a szakmai beszélgetések, viták keretén belül.

A három nap alatt hét előadás – ezt kínálja a fesztivál a dunaszerdahelyi nézőknek, a helyszín minden esetben a Csaplár Benedek Művelődési Központ, valamint az NFG Klub.

A fesztivál nyitóelőadása – október 2-án 15,30 órai kezdettel az NFG-ben – a Dialóg nonprofit szervezet produkciója, Cseh Tamás – Bereményi Géza – Soóky László: Azonos esőben való létezés című pódiumjátéka, előadja Jakubecz László.

Az előadást követően 17,00 órától ugyanezen a helyszínen kerül bemutatásra Soóky László meg a Sátán, meg én című drámakötete, mely 2018. októberében jelenik meg a könyvpiacon a Nap Kiadó gondozásában. A kötetet Forgács Miklós, a kassai Thália Színház dramaturgja mutatja be, közreműködik Jakubecz László és Gál Júlia.

Az esti előadás színhelye a Csaplár Benedek Művelődési Központ színházterme, a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő ÉS!? Színház előadásában Soóky László Az önmagát mosdató szerecsen című tragikomédiája kerül színre 19,00 órától. (rendezte: Szabó Csilla).

Október 3-án délelőtt 11,00 órától Soóky László Egy disznótor pontos leírása című mesélőszínházi előadásával találkozhatnak az érdeklődők a művelődési ház mozitermében, majd 13,00 órai kezdettel egy kerekasztal-beszélgetésre várjuk az érdeklődőket az NFG-be alternatív színházak helyzetével, jövőjével kapcsolatosan.

A beszélgetést követően ugyanitt 17.00 órától Havasi Péter Márai Sándor: Őrjárat című előadói estjét láthatják a nézők.

A fesztivál második napjának záróakkordja Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című  színpadi játéka. Az előadás (mely a Soproni Petőfi Színház, a Csallóközi Csavar Színház, A Mikházi Csűrszínház, a Forrás Színház És a Malom Színház Koprodukciójaként jött létre) szlovákiai bemutatójára az ALTERNATÍVA 2018 fesztivál keretén belül kerül sor. Október 3-án 19,00 órai kezdettel tekinthetik meg az érdeklődők a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében. Főszerepben: Gál Tamás és Kiss Szilvia.

A fesztivál harmadik napját a tantermi előadásoknak szentelték a seregszemle szervezői, előbb a Vekker Műhely Ne csukd be a szemed! című előadását (rendezte: Perényi Balázs), majd pedig a pécsi Escargo Hajója Színházi és Művészeti Nevelési Szövetkezet Maros András Büntető című produkcióját tekinthetik meg az érdeklődők. Az első a művelődési ház 101-es szobájában 11,00 órától, a másik pedig 15,00 órától a színházteremben, a fesztivál záró előadásaként kerül bemutatásra.

 

55. Jókai Napok – az amatőr színház ünnepe

Sok egyetemista szeret előterminusban vizsgázni, hiszen így meg lehet hosszabítani a nyári szünetet, hogy bulizni, utazni, fürödni menjenek…Vagy, mint az én esetemben, Komáromba sietnek, hogy részt vegyenek a Jókai Napokon. Meg kell mondanom, úgy gondolom, én döntöttem jól.

Június 12-én el is kezdődött a várva-várt fesztivál. A Pinceszínpad Csehov Leánykérés című darabját választotta. Nem vagyok benne biztos, hogy egy olyan mű, amelynek cselekménye szinte kizárólag a szereplők jelleméből adódó konfliktusokra épít,megfelelő választás-e kezdő színészeknek. Az aranyos, humoros kis etüd, aminek első olvasatra Csehov írása tűnhet, valójában virtuóz színészi játékot követelő alkotás, mely tapasztaltabb művészeken is kifoghat. A zene sem támogatta meg az előadást, az aláfestő jellegen kívül nem igazán volt szerepe. Ettől eltekintve azonban egy élvezhető előadást láthattunk, amelyet megédesített a viszontlátás öröme, hiszen a Pinceszínpad több év kihagyás után alakult újjá.

Következő nap az Ipari Szakközépiskolában kezdtünk. Be kell vallanom, kissé szkeptikusan ültem be, azon gondolkodva, mi újat is lehet még Moliére Tartuffejével mondani. Valamit mindig, hiszen a világban mindig voltak és lesznek is „Tartfuffeök”, akik képmutatásukkal jutnak előre. De ennél nekem többet adott az előadás. Megismerkedhedtem ugyanis Parti Nagy Lajos csodálatos fordításával, amely végülis meg is válaszolta nekem a „mit akart a rendező ezzel a darabbal” örök kérdését. Ez ugyanis az az előadás, ami tökéletes a diákok színház és drámairodalom iránti érdeklődésének felkeltésére. A szöveg szellemes, humoros és a hagyományos fordításoknál „maibb” nyelven íródott, az előadók pedig hitelesen adják át – feltételezem, részben azért, mert közelinek érzik. Voltak persze aprósagok, amelyek zavaróan hatottak – például a rengeteg felesleges mozgás a színpadon, de ettől függetlenül egy érdekes és értékes előadást láthattam, amelynek szerintem sok-sok diákhoz el kellene jutnia. Talán meghozza a kedvüket Moliérehez. Vagy Parti Nagy Lajoshoz…
A szöveg mellett, az előadás több elemét is kiemelném, elsősorban a jelmezeket, azon belül is azt a motívumot, amit Micháč Gábor (a zsűri tagja) „beszédes cipőknek” nevezett. Nagyon finom jelzések voltak ezek, utalások a szereplők tetteire és jellemére. Ékes példája volt ennek Elmira váltása tornacipőből egy feltűnő magassarkúra, mikor kikezd Tartuffe-fel. Remekül megkomponált és hatásos jelent volt Orgon hazatérése is, nagyon beszédes képet festett autoritatív mivoltáról és pozíciójáról a családban. Ez később fontos szerepet játszik, hiszen ez magyarázza, miért tűri mindenki el a nemkívánt (sőt gyűlölt) vendéget.
A darab legkiemelkedőbb része azonban számomra a befejezés volt. Orgon magára teríti a meggyilkolt Tartuffe kabátját, ezzel magára véve az  „örökséget”. Szép jelzése ez annak, hogy sem a családot, sem pedig a világot nem lehet megszabadítani a Tartuffe-öktől.

A hét harmadik előadása, a GIMISZ Ecce homo című produkciója okozta nekem a legtöbb fejtörést. Egészen pontosan, a dramaturgiája. Akárhogyan próbáltam, nem találtam sok összefüggést Weöres Sándor versei, a Szentivánéji álom (Shakespeare), a Barabbás ( Michel de Ghelderode) valamint Az ember tragédiája (Madách) között. Első pillanttásra a szövegkönyv rettenetes katyvasznak tűnt, és emiatt nagyon ambivalens érzéseket váltott ki belőlem az előadás. Azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy nem tudom maradéktalanul élvezni azt a színházi csodát, ami megjelenik előttem. Merthogy az bizony csoda volt. Az a profi színházakat megszégyenítő fegyelmezettség, amivel a diákok dolgoztak, az a rengeteg remek ötlet, mozgásszínházi elem és a kifejező, saját zene mind adott volt. De hiányzott az „összhangzó értelem”. Valahol az utolsó 6-7 percben elkezdtem sejteni, hogy talán nem is kellene keresnem, majd a végére arra jutottam, szabad asszociációk kötötték csupán össze a szövegrészleteket. Ez azonban ilyen klasszikus és mondhatnám, kultikus szövegek használata esetén nagy teret hagy a  „belemagyarázásnak”. Talán ha nem kerestem volna összefüggéseket… de az a helyzet, hogy nem tudtam, és nem is tudok nem keresni. Még most sem, ahogy ezeket a sorokat írom, másfél héttel később. Úgy látszik, nem sikerült teljesen elfogadnom a nagyon szabad koncepciót… De tekinthetünk erre máshogyan is: láttam egy olyan előadást, amely még napokkal később is foglakoztatott, formai kiválóságával pedig beírta magát a legmaradandóbb színházi élményeim közé.

Az első szakmai értékelést ennek következtében nagyon vártam. Reméltem ugyanis, hogy választ kapok a rengeteg kérdésemre. Kicsit kitérnék itt erre a minden nap megtartott, szerintem nagyon fontos programra. Itt volt ugyanis lehetőség arra, hogy az alkotók visszajelzést kapjanak, és a konstruktív kritikák és jótanácsok alapján javítsanak produkcióik minőségén. Ilyen szempontból jól működött az idei rendszer. Egyrészt, a zsűri összeálllítása miatt, mert hát volt itt színész (Culka Ottó), színházi szakember (Hizsnyan Géza), dramaturg és drámatanár (Németh Ervin és Perényi Balázs) valamint báb- és díszlettervező is (Micháč Gábor). Így mindenki egy kicsit a saját szemszögéből tudta segíteni a csapatokat. Másrészt jó ötletnek tartom civilek és diákok bevonását, hiszen, a szakemberek véleménye fontos, a közönségnek ők csak nagyon kis részét teszik ki. Szerénytelenül remélem, hogy én is tudtam valamit keveset segíteni meglátásaim megosztásával.

Az esti program a nyitrai Tyjátr Bábszínház Don Šajn alebo Márnotratný syn c. előadása volt. Ez az aranyos kis bábelőadás lehetőségett adott a résztvevőknek, hogy kicsit megpihenjenek. Legalábbis azoknak, akik ott voltak. Merthogy a nézőtéren legfeljebb 25 fő ült, de ez is egy nagylelkű becslés. Nem tudom, ez a fáradtságnak, izgalomnak volt-e betudható, vagy a szervezők nem hirdették az eseményt kellőképpen, esetleg az a nagyon szomorú helyzet áll fenn, hogy a verseny résztvevői közül senkit sem érdekel a bábszínház. Mindenesetre nagyon szomorú látvány volt az a rengeteg üres szék. Ennek ellenére látható élvezettel és odaadással játszottak nekünk egy népeszerűségéből sokat veszített műfaj lelkes művészei.

A fesztivál harmadik napját a KGSZT Volt egyszer egy popfesztivál c. darabjával kezdtük. Déry Tibor regénye, mely az alapot atda (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), a szerző minden kvalitása mellett egy nagyon problémás szöveg. Ugyanis az egész egy szocialista propaganda írás a hanyatló nyugaton uralkodó rettenetes állapotokról. Szörnyű egyoldalúsága miatt nem is túl hatásos drogprevenciós szöveg. Hiányzik belőle ugyanis egy nagyon fontos elem: a „magasság”. Az, hogy miért hajlandó az a rengeteg fiatal olyan szörnyű állapotokba süllyedni, és azokat elviselni. Hogy mi az a gyönyör, amelyet ezek a szerek okoznak. Ahhoz, hogy súlya legyen a lezuhanásnak, meg kell mutatni a magasságot is. A csapat ötlete az volt, hogy kibontották Eszter történetét, egy megrázó szálat írva ezzel a cselekménybe. Sajnos egy kicsit visszaütött ez a próbálkozás, aláhúzta a mű didaktikus mivoltát és még szájbarágosábba tette. Teret nyújtott azonban Homolya Krisztinának egy remek színészi alakításhoz – Eszter monológja egy erős és szép színázi pillanata az előadásnak.

Ezután a produkció után drasztikus hangulatváltás következett: Lüszisztraté, ahogyan a füleki Apropó elmeséli. Arisztofanész aligha ismert volna a szövegben saját művére. De ez nem is baj. Olyan hiteles és felszabadult volt az egész előadás, hogy jól megfért egymás mellett Arisztofanész, a Pitagorasz-tétel, Hufnágel Pista és a Csemadok. Egy nagyon élvezetes diákcsíny kerekedett ki belőle a végére, olyan humoros szöveggel, amelynek hatására én sem tudtam magam visszafogni, és alkalmanként már-már zavaró hangerővel tört belőlem ki a nevetés. Ugyanis a viccek maguk is őszinték voltak, diákokra jellemző humorral- kétértelmű mondatok és színpadi jelenetek, utalások és szóviccek tömkelege zúdult a nézőre, és mégsem hatott egyik sem erőltetetten.
A jelmezek egyszerűek voltak, de jól működtek, a színpadkép látványos volt és univerzálisan használható. A szöveg szókimondó, pikáns voltát stilizálva ugyan, de erősen kiemelték a felhasznált rekvizitumok. Egyrészt a párnák sokoldalú és ügyes használata, másrészt a gyertya, amelyre innentől nem tudok nem fallikus szimbólumként tekinteni. Nagyon bevállalós és beszédes volt a színpadi mozgás is. Éppen olyan előadást sikerült vele csinálni, amit a szereplő és a nézőtéren ülő diákok is nagyon tudnak szeretni. És ha néha egy-egy tanítónéni felháborodva elsápad, az talán még szórakoztatóbbá teszi…

Délután is maradtunk a komédiák világában, a Nánai Színjátszócsoport A látnok (Sverák- Smoljak) c. előadása következett. Ez azonban egy egészen más jellegű humor volt – hozzám nagyon közel álló cseh humor, amelyet nagyon szépenn kiemelt a szenvtelen színészi játék. Végigkuncogtuk az előadást, de keserédes nevetés ez, a Kaszás utolsó mondatai ébresztik rá a nézőt a tragédiák súlyára, amellyel viccelődött a szöveg. Örültem, hogy ez a színházi stílus elkerült a Jókai Napokra. Remélem a zsűri kritikájának segítségével tudnak majd az apróságokon javítani, és több figyelmet szentelnek a kosztümöknek és a színpadképnek, ezzel még jobbá téve az előadásukat.

A Sycorax színjátszócsoport egy Ahogy tetszik (Shakespeare) feldolgozással készült, Nádasdy Ádám átiratára alapozva. Ez a mű kellőképpen kusza és sokszálon futó már Shakespreare-nél is. Ha ezt megpróbáljuk úgy elmesélni, hogy minden előzmény csupán visszaemlékezésként jelenik meg, az elég zavaros végeredményt szül, de a dráma ismeretével talán még követhető. Ha megcsavarjuk még egy szerepkettőzéssel is, az már teljesen megtéveszti a nézőt, próbalja keresni a kettőzés magyarázatát, dramaturgiai okát és célját, de csalódnia kell, mert olyat nem talál. Az így született szövegkönyv azonban szinte teljesen követhetetlen – mondom ezt úgy, hogy olvastam is a művet, láttam is több feldolgozásban. A diákok maguk sem biztosak néha, hol is vannak éppen és mi is történik, rengetegszer tekintenek ki a nézőkre. Mi pedig együtt érzünk velük, és sajnáljuk őket, hiszen egy ez egy ígéretes és lelkes csapat, akik évek óta rendszeres résztvevői a Tompa Mihály Országos Szavalóversenynek és a Jókai Napoknak is. Arról nem is beszélve, hogy a csapatban található különlegesen ügyes zenészek számaránya egészen döbbenetes. Számomra az egyik legnagyobb élménye volt a fesztiválnak, milyen tehetséges zenészek voltak ott. A zeneválasztás kissé problematikusabb, nagyon eklektikus és néha pusztán illusztratív funkciót tölt be. Egy kis egységesítés és köveztekezetesebb logikai átgondoltság sokat emelhet a csapat következő produkciójának színvonalán.

A SzondySokk csapatának Bizalom c. produkciója egy nagyon döcögős és szükségtelen expozícióval indult. Utána azonban nagyon aranyos és humoros kis jelenetek füzére kerekedett ki belőle, amelyekben klarinéton szólal meg az iPhone, 4 nyelven beszél a dolgozó apuka, 192cm-vel születik meg a “kis”gyermek… Sok ilyen és ehhez hasonló vicc van az előadásban, amelyek nagyon élvezetéssé teszik azt. A diákok is szemmel láthatóan magukénak érzik, felszabadultan játszanak – néha kicsit túlságosan is. Bizonyos gesztusok túl nagyok, egy kis finomhangolás jót tenne neki. A díszlet és a színpadi kellékek tára nagyon egyszerű és jól működő, a színes kendők azonban alkalmanként feleslegesnek tűnnek, és óvodai fellépéseket idéznek. Összeségében úgy gondolom, ez egy nagyon jó kis gyakorlat volt a csapatnak, hogy összeszokjon, és valami komolyabba vághassa a fejszéjét jövőre.

Este a Kármán József Színház Bingó! (Thremblay: Sógornők alapján) című előadása megmutatta nekünk, milyen veszélyes és visszás dolog a kényszeres és görcsös szórakoztatni akarás. Mindent ennek rendeltek alá, és így a végeredmény egy színészileg eklektikus produkció, amelybe bele van erőszakolva néhány bugyirózsaszín fényben elénekelt dal. Emellett ott vannak a nézőt teljességgel összezavaró elemek – a női szerepek egy részét férfiak játszák, ami egyrészt behoz egy következő színészi stílust, másrészt dramaturgiailag teljesen megmagyarázhatatlan, a jelentése rejtély marad.Problematikus a díszlet is. Az előadáshoz egyáltalán nem illő szimbolikát hordozó, kereszt alakú gerendázat, amely a szövegnek is ellentmond (hiszen elhangzik hogy egy társasház sokadik emeletén található lakás a helyszín) a legproblematikusabb eleme. De vannak itt olyan zavaró apróságok is, mint amikor megfőzött leves kerül elő a konyhaszekrény egyik polcából, vagy a tény, hogy el kellene hinnünk, hogy a színpadon látható 3 cipősdobozban egymillió bélyeg és ahhoz tartozó füzet található. Hiányzott az előadásból a koncepció és az egység – színészileg eklektikus, a darab moralizálása abban a vásári komédiára emlékeztető közegben hiteltelen. Mindent alárendel a szórakoztatásnak, ez pedig csúnyán visszaüt, és a végeredmény se nem szórakoztat, se nem gondolkodtat el. Legfeljebb azon, hogy a csudába írjam én ezt meg.

Az utolsó nap Dunaszerdahelyé volt. Elsőként a NovusOrtus diákszínpad Állati Színház avagy Színészfarm c. előadását tekinthettük meg, amely Orwell Állatfarmjának motívumaira épült. A szövegkönyv helyenként improvizátnak hat, nem irodalmi, mint az alapmű. Másrészt a hatalom-analógia nehezen alkalmazható ilyen helyzetben, hiszen a színház nem egy demokratikus intézmény, legalábbis a munkafolyamaton belül nem az. Nagyon elszomorít a gondolat, hogy ezek a “színészpalánták” ilyen romlottnak és szélsőségesen sötétnek látják a színházi világot. Meg kell vallanom, én két és fél éves korom óta járok rendszeresen színházba, sok időt töltöttem kulisszák mögött, és az ott szerzett tapasztalataim alapján hiteltelennek tűnik nekem az előadás moralizálása. Remélem a diákok folytatják a munkát, és ha közelebbről megismerik a színházat mint olyat, akkor megváltozik kicsit a véleményük.

A Fóusz Diákszínpad előadása, a Kata, a makrancos egy érdekes olvasata Shakespeare Makrancos hölgyének. Próbálja átültetni egy középiskolai közegbe és igyekszik a diákok problémáival foglalkozni. Ez alapvetően egy dícséretes ötlet, amely közel tudja hozni a színházat a fiatalokhoz és meg tudja őket szólítani. És néha meg tudja – gondolok itt a Nutella központi szerepére és romantikus mivoltára. Sok esetben viszont egyértelmű, hogy nem fiatalok játszanak, fiatalokról, fiataloknak, hanem egy felnőtt szemén keresztül mutatnak meg minket magunknak. Túlmagyaráz, szájbarág és alkalmanként egyszerűen csak nem igaz a valóságban (mint például az, hogy az egyedül hagyott diáklányok pezsgővel buliznának) – egyszóval “tanítónéni-szagú”. Úgy gondolom, ha több teret kap a csapat, hogy beleszólhasson a munkafolyamatba, az sokat segíthet, hogy hitelesebb színázat alkothassanak. Ha ők is élvezik és elhiszik amit játszanak, akkor minket is könyebben meggyőznek az igazukról – legyen az bármi.

A fesztivál kiemelkedő élménye volt nekem Soóky László két darabjának a bemutatása, a hely és időhiányra való tekintettel erre nem térnék ki, de mindenképpen javaslom mindenkinek, aki még mindig itt van, és a hatodik oldalát is elolvassa az írásomnak, hogy menjen el megnézni az előadásokat ha lehetősége nyílik rá. Nagy eséllyel találkozhat velem is a nézőtéren.

Utolsó este fogadást tartottak, amelynek hangjai még éjjel kettőkor is hallhatóak voltak a városban, majd másnap a kicsit álmos zsűri kiosztotta a díjakat a kicsit álmos résztvevőknek, majd elköszöntünk. Jövőre ugyanitt!

Hizsnyan Júlia