Komárom Város Polgármesterének a díját kapta Bandor Éva

A hagyományoknak megfelelően 2017. április 26-án a Komáromi Napok nyitórendezvényeként a két város, Észak- és Dél-Komárom együttes testületi ülést tartott, amelyen kiosztották a Pro Urbe és a polgármesteri díjakat. Ezúttal a Tiszti Pavilon dísztermében került sor az ünnepi „szertartásra”, ahol a Komáromi Jókai Színház színésznőjét, a Jászai Mari-díjas Bandor Évát is kitüntették. A Polgármester-díját Stubendek László Észak-Komárom polgármestere adta át színházunk művésznőjének.

Bandor Éva 2001-től tagja a Komáromi Jókai Színháznak, (bár a főiskolai tanulmányai előtt is játszott a komáromi társulatban), számos komoly főszerep van a háta mögött, jelenleg többek között a Rómeó és Júlia Dajkájaként, A nép ellensége polgármester asszonyaként, Az ügynök halála Lindájaként láthatja őt a komáromi közönség.Művészi alkotómunkájának elismeréseként 2004-ben Jászai-díjat kapott.

2015-ben pedig egy nemzetközi elismerés részese lehetett, amikor az V. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon a Gyerekek (Deti) című szlovák filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat.

Bandor Éva a komáromi és az egyetemes magyar kortárs színjátszás kimagasló tehetségű művésze, aki szakmai tudásával, hűségével és alázatával gazdagítja városunk kulturális-művészeti életét – hangzott el a méltatásban.