Madách-díjban részesült a kassai Thália Színház

ťťMadách Imre születésének 196. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak Balassagyarmaton. A január 18-i eseménysorozat keretében átadásra kerültek a Madách-díjak is. Idén ezt az elismerést a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő kassai Thália Színház is megkapta.

A díjátadóra a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban került sor. A felvidéki társulat méltatásában Pásztó András dramaturg összegezte az Európa legészakibb magyar színházának félévszázados történetét. Bekes Sándor rendező 1969-es megalapításától, az 1990-es önállósuláson át napjainkig.

„Megalakulása óta a legfőbb feladatának a szép magyar szó, a színvonalas színházkultúra ápolását és terjesztését tartja. A kassai Thália nemzetiségi színház, de a felvidéki magyar közönség mellett minden színházszerető, színházértő, szórakozásra vagy éppen szellemi vagy esztétikai kalandokra vágyó nézőt határon innen és túl meg kíván szólítani. Megalakulása óta a kassai együttes 233 bemutatót tartott. Műfaji szempontból rendkívül sokszínű a bemutatott darabok sora.” – hangzott el a laudációban.

Pásztó András beszéde végén kitért arra, hogy Bocsárszky Attila, a társulat egyik vezető színésze, valamint Czajlik József jelenlegi igazgató is diákszínjátszóként az ő irányítása alatt találkozott először a színészettel az ipari színjátszó csoportjában.

A Madách-díjat személyesen Czajlik József igazgató vehette át Skuczi Nándortól, a megyei önkormányzat elnökétől. Beszédében elmondta, hogy fontosnak tartják a kultúra közvetítését a határ mindkét oldalán a nehézségek ellenére is, hisz „nekünk van szükségünk a kultúrára, nem a kultúrának mi ránk.”

Az este folyamán szintén elismerésben részesült a pécsi születésű Pozsgai Zsolt író, színházi és filmrendező, producer, akit Sándor György méltatott.A színes program keretében Kovács-Benko Fruzsina Borbála felvidéki születésű népdalénekest is hallhattuk, valamit zárásként a Latte Maffiato zenekar koncertjét élvezhettük.

 

forrás: Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Zaťko Ervin

Csokifalók

Csokifalók – cseh kortárs mű ősbemutatója a kassai Thália Színházban

Az egyik legizgalmasabb kortárs cseh szerző, David Drábek: Csokifalók című romantikus vígjátékának magyar ősbemutatóját tartják ma este (2018. december 13-én)  a kassai Thália Színházban. A színházi évad második bemutatójaként a nézők elé kerülő mű valójában afféle csehovi komédia a nőkről, szuperhősökről, korunk betegségeiről, szenvedélyeinkről, a szamurájokról, a kutyákról és nem utolsó sorban a  szerelemről -, de cseh szemmel.

A darab cselekményéről előzetesen csak annyit, hogy a szülők halála után három lánytestvér bezárkózik az atyai házba és különböző módon próbálják feldolgozni a tragédiát, míg el nem jön a pillanat, hogy valamelyikük teljesítse a bizarr apai örökséget. Szürreális helyzetek, humoros és keserű, de szerethető jelenetek során derül ki, hogyan tudja az ember legyőzni a múlt démonait és eljutni az egyszerű, tiszta szeretetig.

„Az elveszett paradicsom első számú szimbóluma ebben a darabban a csokoládé – árulta el Artner Szilvia dramaturg, aki ehhez még hozzá tette: Úgy tudom, hogy ennek a túlzott fogyasztása – amire a darab címe is utal -, a nőket érinti leginkább és jellemzően azért csúsznak bele, mert valamit megpróbálnak elfedni vele: a gyászt, a szexuális vágyakozást, a szeretetéhséget. A „csokifalók” a szorongást, a depressziót próbálják extrém és mulatságos módon leküzdeni, illetve így lázadnak a megbetegítő valóság ellen. Nem alkusznak, inkább az édesség evésbe halnak bele, mintsem összetörje még egyszer a szívüket valaki.“

 

A Csokifalók iparvárosi három nővérét Lax Judit, Nagy Kornélia és Rab Henriettaalakítja, lovagjaikat pedig Nádasdi Péter, Ollé Erik és Madarász Máté. A meghökkentő, filmszerű, ugyanakkor mulatságos és életszerű előadás két szellemfiguráját, az anyát és az apát Szabadi Emőke és Illés Oszkár játssza.

A Csokifalók /Jedáci čokolády/ 2011-ben az év vígjátéka lett Csehországban. Kassán a magyarországi Telihay Péter rendezi a darabot, aki először tavaly Szigligeti Liliomfijának világzenés adaptációjával mutatkozott be a Thália közönségének. A Csokifalókat ő ezekkel a gondolatokkal ajánlja a közönségnek:
„Az az izgalmas ebben a darabban, hogy olyasmire hívja fel a figyelmet, amit rég elfelejtettünk, az egyszerűségre és a kíváncsiságra…. Drábek arra figyelmeztet, hogy miközben annyi bonyolultsággal pakoljuk tele az életünket, elfelejtjük a legegyszerűbb szavakat. Lelkünk mélyén tulajdonképpen igen kevés elvárásunk van a másikkal szemben, csak arra vágyunk, hogy szeressen és szerethessük. Ha jól csináljuk, akkor úgy fognak kimenni a nőzők az előadásról, hogy nahát, de tényleg ennyire egyszerű. Csak nyilván e mögé oda kell pakolni azt a rengeteg történetet, ami az övék is, csak nem hordják. Úgy értem, nem hordják, mint egy páncélt, vagy mint egy díszmagyart.“

 

Szaszák György

forrás: amikassa.sk

Thália Színház – Bérlethirdetés – 2018/2019-es színházi évad

Négy nagyszínpadi bemutatóval valamint két stúdióelőadással várja nézőit a Thália Színház a 2018/2019-es évadban.

Az évad elején Móricz Zsigmond regényéből készült Légy jó mindhalálig című musicalellel kedveskednek nézőiknek (rendező: Dudás Péter) Telihay Péter a tavalyi, nagysikerű Liliomfi bemutató után újra rendez a Tháliában, ezúttal David Drabek Csokifalók című romantikus komédiáját állítja színre, majd Ferdinand von Schirack Terror című bírósági drámája kerül bemutatásra a színház direktora, Czajlik József rendezésében. Az évad végén Ljudmilla Ulickaja Életművésznők című regényéből készült adaptációt viszi színpadra Hidvégi Nóra

A Márai Sándor Stúdiószínpadon két új előadást kínál a színház. Nem történt semi, felejtsük el… avagy mivégre bármely magánYszám címmel a Thália Színház koreográfusa, Kántor Kata mutakozik be újra rendezőként, valamint színre kerül a tavalyi évadban is meghirdetett Gazdag József Egy futballfüggő naplója színpadi adaptációja, a készülő előadás műfaji megjelőlése tribünterápia.

A felnőtt bérleteken kívül az ifjabb generációról sem feledkezett meg a színház vezetősége. A rozsnyói Meseszínház Csillagokkal táncoló Kojot című indián meséjét, a budapesti Bandart Ann-droid című legújabb, digitalis technikát használó gyermekelőadását láthatják a bérletesek, de a Thália saját előadással is várja gyermeknézőit, Perényi Balázs rendezésében, az előadás címe Mátyás király.

Bérlethirdetés – kassai Thália Színház

A kassai Thália Színház bemutatói a 2017/2018-as évadban:

 

Szigligeti Ede: Liliomfi (zenés vígjáték)

Rendező: Telihay Péter m. v.

Bemutató: 2017. november

Mika Myllyaho: Káosz (tragikomédia)

Rendező: Czajlik József

Bemutató: 2017. december

 

Kálmán Imre – Julius Brammer – Alfred Grünwald: A montmartrei ibolya (operett)

Rendező: Mezei Zoltán

Bemutató: 2018. február

 

Martin McDonagh: Leenane szépe  (fekete komédia)

Rendező: Bérczes László

Bemutató: 2018 április

 

Márai Stúdiószínpad:

Szigethy Gábor: Mezei Márai Szerelem (dokumentumok alapján elképzelt valóság)

Rendező: Szigethy Gábor

Bemutató:  2018 január

 

Gazdag József: Egy futballfüggő naplójából ( Nádasdi Péter előadói estje)
Rendező: Czajlik József

Bemutató: 2018 május

 

Gyermekelőadások

Ördöngős dudás (táncos mesejáték)

Kuttyomfitty Társulat, Ekecs

Bemutató: 2017 október

 

A császár új ruhája (mesejáték)

Rendező: Tóth Gábor

Thália Színházi Társaság, Kassa

Bemutató:  2018 február

 

A zöld csónak  (zenés mesejáték)

Apró Színház, Budapest

Bemutató: 2018 május

 

Bérletek árusítása 2017. szeptember 1-től!

INFO: info@thaliaszinhaz.sk
TEL.: +421 55 6233643; +421 55 6225866

Hármas siker a kisvárdai fesztiválon

A Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház komoly sikert aratott. Székely Csaba Bányavakság című tragikomédiáját Czajlik József rendezésében három alakításdíjjal is kitüntette a szakmai zsűri.
A legjobb női főszereplő díját Vasvári Emese, a legjobb férfi főszereplő díját Fabó Tibor, s a legjobb mellékszereplő díját Benkő Géza vehette át a június 24-én záruló seregszemlén.