Tóth László új színháztörténeti kötetéről

Régi és új színháztörténeti tanulmányok egyaránt kerültek Tóth László színháztörténész „…nagy haszna a Teátromnak“ című tanulmánykötetébe, mely a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg 2016-ban. A kötet tulajdonképpen hét fejezetre – hét korszakra tagolja a felvidéki illetve csehszlovákiai magyar színjátszás történetét. S két helyszínt emel ki a játszóhelyek közül, a két legfontosabb nyugati bástyát: Pozsonyt és Komáromot.  A komáromi kezdetekkel, az iskolai színjátszás eredményeivel, majd  a hivatásos magyar nyelvű színjátszás első emlékeivel indul a kötet, majd az országgyűlési város, Pozsony magyar színházi gyökereit tárja fel a szerző. Tóth László külön fejezetet szentel annak a színházi „kísérletnek“, melyre a századfordulón került sor Pozsonyban: egy kétnyelvű (német-magyar) színház létrehozására tett kísérletet Relle Iván 1899 és 1902 között, a cél az volt hogy egyenlő arányban és a „pozsonyi műigényeknek megfelelő módon” lépjenek fel a német és a magyar társulat tagjai. A próbálkozás nagy közéleti vihart kavart, s végül megbukott, de nagyon sok szempontból előrevetíti a két évtizeddel később kialakult színházi helyzetek visszásságait. A két világháború közti színháztörténeti változásokat két tanulmányban vizsgálja Tóth László, előbb az 1918 és 1925 közötti  – minden szempontból zűrös korszakot, majd pedig Földes Dezső (1928-1938) évtizedét. Az utolsó előtti tanulmány a Matesz (Magyar Területi Színház) megalakulásának és működési nehézségeinek kérdéskörét járja körül, a kötet zárópasszusa pedig Konrád József rendezői pályafutásának elemzése.

A „…nagy haszna a Teátromnak“ hiánypótló mű, nemcsak azért mert a szlovákiai magyar színháztörténetben sok a feltáratlan fehér folt, s Tóth László tanulmányai fontos adalékokkal szolgálnak a kutatók, vagy érdeklődők számára, hanem azért is mert a szerző azokkal a „problémás” életművekkel, személyiségekkel is foglalkozik, akik úgymond fekete bárányként szerepelnek a szlovákiai magyar színházi „nagykönyvben”. Tóth László objektív módon közelíti meg a már említett Relle Iván, Polgár Károly, Földes Dezső, vagy épp Konrád József színházi tevékenységét, s ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy cizelláltabb képet kapjunk színházkultúránk történetéről.