Határon túli nemzeti tánc Pozsonyban

2018. szeptember 8-án, szombaton 19.00 órai kezdettel mutatta be az Ifjú Szivek Táncszínház a Határon túli nemzeti tánc című műsorát a pozsonyi Városi P. O. Hviezdoslav Színházban.

1715-ben a pozsonyi országgyűlés és a bécsi udvar hosszas tárgyalásait követően törvényerőre emelkedett az állandó közös hadsereg felállítása. Mindez hozzájárult a bécsi udvar érdekeit szolgáló ezredek számának megnövekedéséhez, megkezdődött a szabad és erőteljes toborzás. A verbunkos tánc tulajdonképpen a Verbung Kommandók tevékenységének egyik meghatározó eszközeként terjedt el és épült be fokozatosan a reformkor idején, egységes kulturális értékként a hagyományos falusi tánc- és zenekultúrába egész Közép-Európában.

A Határon túli nemzeti tánc Felvidék, Erdély és Kárpátalja területein gyűjtött archív filmfelvételek alapján nyújt hiteles és átfogó képet az egykori verbunkos hagyományokról. Az előadás 60 perce alatt nyomon kísérhetjük, hogyan épült be az új stílusú tánc az egyes nemzeti kultúrák régi stílusú táncai közé és milyen formákban folklorizálódott a csárdás a verbunk és a népies műdal Közép-Európa területén.

Az előadásban több mint 15 tájegység táncai láthatók Dél-Morvaországtól Csallóközön át Erdély legkeletibb csücskéig, és közel 80 olyan dallam hangzik el, amely közvetlenül kötődik a verbunkos zenei műfajához. “A darab sikere talán abban is rejlik, hogy a közönség által jól ismert népdalok, műdalok, vagy akár operett részletek hangzanak el. Fontos, tudnunk, hogy a verbunkos mint zenei műfaj nagyban meghatározta Közép-Európa zenei fejlődését az elmúlt 200 évben, a falusi cigányzenészek muzsikájától kezdve egészen Berlioz, Liszt, Erkel vagy Kodály alkotói tevékenységéig” – nyilatkozta Hégli Dusan, az előadás rendezője és koreográfusa.

 

Az előadás alkotói: 

Tánckar
Gálik Klaudia, Oláh Eszter, Galbičková Katarína, Marsal Margaréta, Sebő Veronika, Varsányi Ágnes, Makó Tamara, Gyenes Barbara, Gyűrösi Anna, Varsányi Zsófi, Domján Máté Sándor, Gálik Gábor, Botló Ákos, Brusznyai Erik, Baranyai Viktor, Botló Gergely, Lantos András

Zenekar
Hegedűs Máté, Király Miklós, Koncz Gergely, Hegedűs Gergely, Király Tamás, Kuti Sándor

Koreográfus, rendező
Hégli Dusan