Túrócszentmártonban a Terror

A Thália Színház Terror című előadása az egyetlen kisebbségi színházi produkció az jubileumi Dotyky a spojenia fesztiválon

A Turócszentmártonban megrendezett Dotyky a spojenia (Érintések és kötések) nevet viselő fesztivál idén ünnepli 15. évfordulóját. A fesztivál nevét Roman Polák 1988-as korszakos jelentőségű turócszentmártoni Marivaux-rendezéséről kapta. A rendezvény  idei védnökségét a színészlegenda Emília Vášáryová vállalta.

A színházi szemlére a szlovákiai színházak 2018 márciusától 2019 márciusig bemutatott produkcióiból válogattak. Ebben az évben a fő programba 14 előadás került be, a kassai Thália Színház Terror című előadása az egyetlen magyar nyelvű produkció.

A kassai Thália Színház öt év alatt háromszor kapott meghívást Szlovákia legrangosabb hazai színházi szemléjére a Dotyky a spojenia (Érintések és kapcsolódások) fesztiválra.

2015-ben Kerékgyártó István Rükverc című drámájával aratott a színház a szemlén jelentős szakmai sikert. Egy évvel később Moliére Mizantróp című szomorú vígjátékát válogatták be, de egy másik fesztiválrészvétel miatt a Thália nem tudott élni a meghívással. 2019-ben Ferdinand von Schirach világszerte hatalmas sikerrel játszott bírósági drámáját a Terrort tartották a válogatók arra érdemesnek, hogy beiktassák a programba.  Mindhárom előadást a színház igazgatója, Czajlik József rendezte.

A kassai előadást június 21-én, 14.30-kor a turócszentmártoni Szlovák Kamara Színház nagytermében láthatja a nagyérdemű. Ferdinand von Schirach darabja azért is különleges élmény, mert a végén a nézők, mint esküdtek szavaznak arról, elítélik vagy felmentik a terroristák által eltérített repülőgép lelövésével 164 civilt megölő pilótát. A kassai előadás nagyszerű színészi alakításokat vonultat fel – Vasvári Emese, Nagy Kornélia, Varga Szilvia, Bocsárszky Attila, Habodász István és Menszátor Héresz Attila érzékeny és szuggesztív teljesítménye teszi igazán egyedivé a produkciót.