Dosztojevszkij önéletrajzi ihletésű regényét Genfben írta 1868-ban. A mű a svájci elmegyógyintézetből indul, és ide tér vissza a lelkileg összetört Miskin herceg, a félkegyelműnek titulált krisztusi tisztaságot hordozó gyermek-ember. A herceg személyiségét Dosztojevszkij Don Quijote alakjából formázta meg. A társadalom által meg nem értett, félkegyelműnek tartott „szegény lovag” ő, akinek túlérzékeny jelleme nem erre a világra való. A világhírű regényt már sokan sokféle módon feldolgozták, hiszen számtalan értelmezési lehetőséget kínál, motívumai, történetszálai önmagukban is megállnák a helyüket. A társadalomkritika – ahogy Miskin szemén keresztül megmutatja a pétervári elit képmutatását, hazugságrendszerét – éppen olyan erős, mint Miskin–Nasztaszja Filipovna–Rogozsin–Aglaja szerelmi négyszöge. A filozófiája olyan kérdéseket szegez nekünk, melyek elől a XXI. században sem térhetünk ki. Vállaljuk-e a társadalom által hitelesített, csak az anyagiakat központba helyező értékrendet, vagy megpróbáljuk megőrizni emberségünket, tartásunkat akár az elmagányosodás árán is?