Dúdor István festő ember mondta egy alkalommal valakinek, aki másfelé kanyarintotta volna a feketét, meg a vöröset egy fekete – vörös dominanciájú olaj képén, hogy „ igazad van, lehettem volna fogorvos is…” Azért van ez így más, egyéb, kifürkészhetetlen és megérthetetlen dolgokkal együtt, mert a más, egyéb, kifürkészhetetlen és megérthetetlen dolgok olykor másként alakulnak. Azért alakulhatnak másként, mert a dolgok kíváncsiak arra, hogy kellőképpen odafigyelünk-e egymás szeretetteljes közléseire. Tételesen, hogy valaki, aki üzenni akart valamit, miért éppen balra kanyarintotta a feketét, vagy a vöröset.
Panyi Béla, aki most éppen útra kelt, hogy megkeresse azt a tájat, amerre még a madár se jár, inkább a szemérmes kanyarintók közé tartozott: abban gyönyörködött, amiben éppen kedvét lelte. S mert sok mindenben lelte kedvét, sok mindenben gyönyörködött. Példaként megemlíthetjük például a színházat; a színháznak minden műfaját, a színházban tevékenykedő embereket, meg a rojtosra szakadt függönyt. No, ezt különösen szerette. Meg azt , hogy ő is ott van, valami miatt éppen arra járt, bal kézzel azt a velocipédet tolva, amely jól ismeri az égi utak kanyarulatait. Játszásiból mi most mindannyian nézők leszünk, integetünk, meg tapsolunk. Meg egy kicsit sírunk.
Soóky László
