Az emberiség történelme gyakran tűnhet „bolondok vásárának”. 1793. július 13-án Charlotte Corday, egy fanatikus vidéki lány, hogy elejét vegye a további vérengzéseknek, agyonszúrta Jean Paul Marat-t, aki ez idő tájt súlyos bőrbetegsége miatt ideje nagy részét egy kádban töltötte. A játék jelenidejében de Sade márki, a hírhedt szabadgondolkodó, „a legészakibb magyar elmegyógyintézet” lakójaként az intézménybe zárt „bolondok” segítségével állítja színpadra ezt a nevezetes pillanatot. A darab egyszerre sziporkázó szellemi párbaj, elmélyült történelmi oknyomozás, káprázatosan nagy ívű tabló, harsány népi szórakozás, tehát igazi totális színház. A vélemények kavargásában, a magatartásformák sokféleségében, csak egy dolog mondható ki biztosan – áldozatok nélkül nincsen mód a radikális változásra. A forradalom témája jó alkalom számot vetni a kisebbségi léttel is, a szlovákiai magyar problémákkal, kérdezni és keresni a megoldásokat.

A színház honlapján megjelent alábbi beharangozóban olvashatnak a bemutatásra kerülő darabról:

Nyílt napra készülnek egy különleges intézményben, valahol itt a közelben, egy olyan helyen, amely nagyon hasonlít azokra a helyekre, ahol mi mindannyian élünk. „Európa legészakibb magyar elmegyógyintézetének” igazgatósága várja nagy szeretettel az érdeklődőket. Egyedülálló lehetőség kínálkozik megismerkedni egy kicsi, zárt közösség mindennapjaival, március 14-től bárki megtekintheti mivel is foglalkoznak a páciensek, miféle munka folyik a falak között, milyenek is ezek az „őrültek”.

A szintén az intézményben élő de Sade márki a nagy francia forradalomról írt egy igencsak érdekes színdarabot, a próbák gőzerővel folynak már hónapok óta, mindenki igyekszik tehetsége legjavát megmutatni. A hírhedt márki, rettegett provokatőr és nyughatatlan szabadgondolkodó személyesen az elmegyógyintézet igazgatójának tett ígéretet, hogy nem lesz botrány, kerüli majd a feltűnést, csak egy ünnepi díszelőadást vezényel majd le, melyben színészként is részt vesz. A remények szerint szavát meg is tartja és valóban „csak” Jean-Paul Marat legendás halálát mutatja be a zenés forradalmi tabló, azt a pillanatot járja majd körül, mikor Charlotte Corday megmeríti kését a radikális lázító, népvezér borzasztó bőrbetegségtől gyötört testében.

A próbákról azért annyi mégiscsak kiszivárgott, hogy sokszor úgy tűnik, mintha nem is a 224 évvel ezelőtti eseményekről beszélne a darab, de a szlovákiai magyar kisebbség sorskérdéseiről.

Marat meggyőződése, hogy újrakezdeni csak megtisztulva lehet, tehát meg kell szabadulni azoktól, akik az előző korszakot képviselik, le kell őket likvidálni. Megkerülhetetlen a vérengzés? Vagy lehetne másként is csinálni? Lehet-e hatékony egy forradalom az életek kioltása nélkül? Van-e joga bárkinek is elvenni mások életét csodálatos eszmék, nemes elképzelések miatt? Van-e esély arra, hogy az idő múlásával ne torzuljanak el az eredeti gondolatok, vállalások, célok?

Peter Weiss 1963-ban született drámáját Görgey Gábor magyarította, de a mai korra, a szlovákiai magyar helyzetre Horváth Kristóf, alias „Színész Bob” költő, színész, a slam poetry kiváló művelője fordított le bizonyos jeleneteket, mint például a feljebb olvasható részletet.

Az alkotók meggyőződése, hogy szabadságról, radikalizmusról, túlélésről, megmaradásról, felelősségről, társadalmi dilemmákról csak akkor érdemes beszélni, ha az „rólunk”, saját gondjainkról is szól, ezért a francia forradalom résztvevői egy-egy álom, látomás erejéig betévednek a XXI. századi kisebbségi létbe is. Természetesen megfogalmazzák mit látnak, igyekeznek pontos látleletet adni tapasztaltakról.

„egy hazám van de nincsen házam
hazámban otthonom még meg nem találtam
a hivatal nem ismer, és ezért hogy csak titkon
de mégiscsak otthon érzem magam itthon
itthon én magyar vagyok
otthon meg szlovák
nem is tudom eldönteni
melyik hazám mostohább”

„bugár és berényi dumálni beszélni tuti nem elég
bár tudnám remélni hogy téged nem herél ki az ami mindenkit kiherél
bugár és berényi bugázni henyélni biztos hogy megéri de sajnos nem ér
kukákba benézni turkálni remélni hátha valaki kidobott egy életcélt (…)
bugár és berényi
nem tudja a pórnép mit lehet mit nem lehet
kéne egy jó kórkép egy pozitív látlelet
nem lesz abból jólét ha önmagadat átvered
a gödör fenekéről az öntudatod rád mered”

forrás: Thália Színház

Az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar drámaírójának egyik legkiválóbb, legidőtállóbb műve a kassai Thália Színház repertoárjában.

Kárpáti egyszerre meséli el egy konkrét kortársunk mindennapi, hétköznapi történetét, de ezt a sorsot ki is tágítja és egyetemes tapasztalássá teszi. a módszere zseniálisan egyszerű, nemcsak egy akár az utcai forgatagból, bármilyen hivatalból, a környezetünkből ismerősnek tűnő, hús-vér személyről, de a középkori moralitás műfajából átmentett, kölcsönzött alaptípusról egy Akárkiről, vagy ha teszik Jedermannról, Everymenről van szó. Egy emberről, akit egy váratlan életpillanatában meglátogat, felkeres a halál és arra kényszeríti, hogy vessen számot az életével, nézzen vissza, lássa meg hogyan élt eddig és próbálja meg rendezni viszonyait, kapcsolatait, tegyen rendet, válaszolja meg a nagy kérdéseket, ki is ő, mit ért el, mit hagy maga után? Kárpáti Péternél ráadásul az Akárki egy nő, egy slampos, magát elhanyagoló, elvált asszony, aki megtudja, hogy halálos beteg. Megretten és természetesen hirtelen fontos lesz neki minden, mit addig elhanyagolt, tisztázni akar és tisztán látni, rádöbben, milyen üres is volt eddig az élete, mennyire nem figyelt oda sem másokra, sem magára. Szeretetre vágyik és meghittségre, felelősnek érzi magát azokért, akiket családjának, szeretteinek, ismerőseinek nevez és szeretné, ha ők is felelősséget éreznének iránta.  Felkeresi különböző életszakaszainak fontos szereplőit, át-, ki- és megbeszélni szeretné ügyeit-bajait, fontos és lényegtelen dolgait, melyek persze a halál közelben mind jelentőségteljesnek, lényegesnek tűnnek.  Kárpáti mai történetébe gyönyörűen simulnak bele a középkori moralitás eredeti szövegének részletei, párbeszédet teremtve különböző korok életei, életfelfogásai, értékrendjei között.