Szinopszis
A 2016/17-es évad második premierje két okból is különleges. Az egyik, hogy a két testvérszínház, a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház fennállásuk óta először hoznak létre közösen egy színházi előadást. Természetesen többféle együttműködésre került már sor a szlovákiai magyarság két hivatásos színháza között, de mindig csak az egyik színház neve fémjelezte a létrejött produkciót. Most teljesen egyenrangú félként egy olyan előadás születik majd, mely egyaránt lesz kassai és komáromi.
Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának első részét két évvel ezelőtt mutatta be a Komáromi Jókai Színház. A komáromi−kassai együttműködés jegyében most a sorozat második része, a magyar−román együttélés problémáit is taglaló Bányavakság kerül bemutatásra Czajlik József rendezésében.
Sötét színekkel festett, reménytelen világot ábrázoló tablót kínál Székely Csaba a Bányavakság. Helyhatósági választások előtt áll a falu. Ince, a polgármester mindent megtesz pozíciója megtartásáért, még attól sem riad vissza, hogy feljelentse a konkurenciát jelentő szomszédját, Izsákot. A kiérkező román rendőr azonban nem csak a hungarista Izsák ügyleteit vizsgálja ki.
A Bányavirág a magánszféra reménytelenségéből építkezik, a Bányavakság azonban már a közügyek témakörét is bekapcsolja a történetbe, hiszen a rivalizáló polgármesterjelöltek karaktere, szellemi és lelki állapota tökéletesen leképezi a közösség lehetőségeit is (pontosabban annak hiányát). A hatalomért folytatott harcban semmiféle eszköztől vissza nem riadó, de a közös ellenség okán mégiscsak szövetséget kötő Ince és Izsák, a kisebbségi társadalom két szélsőséges alternatíváját mutatja: az önfeladást és a radikalizálódást.
A szereplők élete rémálomszerű lét, melyben eldönthetetlen, mi okozza a nagyobb kínt, amikor alkoholban pácolva fetreng az, aki nem bírja elviselni a valóságot, vagy amikor valami félreértés folytán kijózanodva csodálkozik rá arra, amiből már semmit sem ért. A fullasztó, fojtogató, mindennek csak a látszatát kínáló világban inspiráló disszonanciával köszön vissza a két előkép Martin McDonagh és Anton Pavlovics Csehov drámai világa. A mcdonagh-i kegyetlenség és a csehovi ábrándosság legerősebben a szituációk és a szöveg humorában mutatkozik meg, s bár olykor féktelen és tiszteletlen, mégiscsak emberivé teszi ezt a teljesen kiüresedett, lelketlen létpangást.
