Az Ifjú Szívek újabb külföldi turnéra indult, ezúttal  az Atlanti-óceán partvidékén fekvő normandiai Saint Lô és Lanester a cél, ahol november 16-án és 17-én kerül bemutatásra a Finetuning című koncertkoreográfia.

A darab sikerszériája már második éve tart, amelyért Hégli Dusan koreográfus idén nyáron megkapta az avignoni fesztivál Tournesol Díját, Magyarországon pedig az Év alkotója Díjat is.„Nagy az érdeklődés, több síkon is folynak tárgyalások a Finetuning forgalmazása kapcsán, ami talán a darab témájának és aktualitásának is köszönhető. Egy igazi szlovákiai magyar exportcikk. Ezért, megpróbáljuk a lehető legtöbb helyre eljuttatni, hiszen olyan kérdéskört dolgoz fel, amely a világ minden pontján égető probléma – mondta Fitos Judit, a társulat gazdasági igazgatója.

A Finetuning az Ifjú Szivek Táncszínház, a Dusan Hégli Company és az Espace Alya Theatre koprodukciójaként 2016 júliusában, a Festival OFF d’Avignonon került először bemutatásra. Európa legnagyobb színházi fesztiváljának közönsége huszonkét alkalommal tekinthette meg a hagyományos tánc- és zenekultúrából építkező táncszínházi előadást. Az Ifjú Szivek Táncszínház az első szlovákiai színházi társulat, amely bemutatkozhatott a Festival OFF d’Avignonon.A társulat november 18-án érkezik haza Franciaországból.

(forrás: paraméter)