Thália Táncestek Kassán

 

A THÁLIA TÁNCESTEK sorozat első előadására 2014. november 15-én, a X. Thália Fesztiválon, egyben a Színházak Éjszakáján került sor. A program megálmodójának és házigazdájának, Kántor Kata korográfusnak ORIGO című darabját tekinthették meg a Thália Táncestek megnyitó előadásaként a nézők.

S ez volt a kezdet….

2014 óta közel 20 alkalommal léptek fel magyarországi mozgás- és táncművészek a kassai Thália Színház színpadán.

Olyan neves társulatok, mint például a Horváth Csaba vezette Forte Társulat, a TranzDanz, Gergye Kisztián Társulata,  vagy a Közép-Európa Táncszínház és a Bozsik Yvette Társulat.

A programsorozat keretében tekinthették meg a kassai nézők  Nagy József JEL Színházának  legendás WOYZECK előadását is.

A Thália Táncestek programkínálata a 2018/2019 évadban a meghívott előadások mellett ismét kiegészült szakmai képzéssel. 2019 januárjában és februárjában a Jozefa Adamoviča Konzervatórium és a Timonova utcai Konzervatórium tánc tagozatos diákjai számára bizosított kurzusokat a program.
Márciusban a kassai színész hallgatók részesülhetnek a Thália Színház ajánlatára mozgásszínházi képzésben.
A színházi világnapon a Thália Táncestek a sokoldalú színészképzés fontosságát hangsúlyozva a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar IV. évfolyamos színész hallgatóinak III. éves mozgás vizsgáját, a Carmina Burana című előadást ajánlja a kedves nézők figyelmébe.

CARMINA BURANA

Carmina Burana, fotó: Jókuti György

a Kaposvári Egyetem IV. éves színművész hallgatóinak
III. éves tánc- és mozgásszínházi vizsgaelőadása
Carl Orff világhírű műve élőzenével, kórussal, mozgással

rendező-koreográfus: Blaskó Borbála
osztályvezető tanár: Cserhalmi György
szereplők:
Bora Fanni, Bölkény Balázs, Cseke Lilla Csenge, Cseke Gyöngyvér, Hermányi Mariann, Karácsony Gergely, Kisari Zalán, Kocsis Gábor, Kovács Panka, Kovács S. József, Péteri Lilla, Szász Júlia, Szurcsík Ádám, Várai Áron
zenészek:
Bölkény Balázs, Cseke Lilla Csenge, Cseke Gyöngyvér,
Rozs Tamás, Várai Áron

Az előadás olyan kivételes formában mutatja meg ezt a közismert és közkedvelt kantátát, melyben a szereplők tanulmányaik esszenciáját kamatoztathatják, mind mozgásban, hangszeres zenében, éneklésben, kifejezésmódban, színpadi jelenlétben.
Az előadás a fiatalabb korosztályhoz is szól, akik kevésbé jártasak a kortárs előadóművészetben, a színpadi megfogalmazási módokban, de nyitottak és kíváncsiak a zenei és színpadi értelemben vett sajátosságokra, az egyéni hangvétel és személyes ízlésvilág.

A 2019-es színházi világnapon – 2019. március 27-én 19.00 órától a kassai Thália Színházban

belépő: 9,-€/5,50€

INTENZÍV MOZGÁSSZÍNHÁZI WORKSHOP KASSAI SZÍNÉSZ HALLGATÓKNAK

2019. 03. 25 – 29. között Blaskó Borbála táncművész, rendező-koreográfus intenzív mozgásszínházi workshopot tart a Jozefa Adamoviča Konzervatórium és a Timonova utcai Konzervatórium színész szakos hallgatóinak.

Az egyhetes műhelymunka zártkörű bemutatójára 2019.  március 31-én 15.00  órától kerül sor a Márai Stúdiószínpadon.

A Thália Táncestek társszervezője: Kántor Kata/Jelenlét Színház

 

A program támogatói:

NKA, EMMI,

Thália Színház Kassa, Jelenlét Színház