ALTERNATÍVA 2018

Független színházi műhelyek seregszemléje Dunaszerdahelyen

Az Ad Valorem és a Dialóg nonprofit szervezet első alkalommal szervezi meg Dunaszerdahelyen 2018. október 2. és 4. között az ALTERNATÍVA 2018 nevet viselő seregszemlét, ahol a struktúrán kívüli, független színházi műhelyek előadásaival találkozhat a közönség.

Az alternatív színház fogalma az utóbbi évtizedekben részévé vált a színházi kultúránknak, a fogalom pontos meghatározása azonban nem egységes: meghatározhatjuk a működési forma felől, a kőszínházi működéssel ellentétben, állandó társulattal és költségvetéssel nem rendelkező színházi csoportosulásokat értjük ezalatt. Vagy megközelíthetjük a formai megoldások irányából: formabontó, kortárs alkotásokat létrehozó színházi műhelyek. Közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy vannak alkotók, csoportok – akik valamilyen okoknál fogva – nem fértek bele a „keretbe”; nem tudtak, vagy nem is akartak, beilleszkedni a rendszerbe. Ezért más utat kerestek a színházi pályán való érvényesülésre.

Mit jelent az alternatív, független, szabad színházi műhelyek fogalma a szlovákiai magyar színházi közösségben? Milyen utakat, lehetőségeket, szakmai irányvonalat képviselnek, s milyen továbblépési lehetőségük van? Többek közt ezekre a kérdésekre keresi a választ az ALTERNATÍVA 2018 az előadások, csoportok, alkotók bemutatásával, valamint a szakmai beszélgetések, viták keretén belül.

A három nap alatt hét előadás – ezt kínálja a fesztivál a dunaszerdahelyi nézőknek, a helyszín minden esetben a Csaplár Benedek Művelődési Központ, valamint az NFG Klub.

A fesztivál nyitóelőadása – október 2-án 15,30 órai kezdettel az NFG-ben – a Dialóg nonprofit szervezet produkciója, Cseh Tamás – Bereményi Géza – Soóky László: Azonos esőben való létezés című pódiumjátéka, előadja Jakubecz László.

Az előadást követően 17,00 órától ugyanezen a helyszínen kerül bemutatásra Soóky László meg a Sátán, meg én című drámakötete, mely 2018. októberében jelenik meg a könyvpiacon a Nap Kiadó gondozásában. A kötetet Forgács Miklós, a kassai Thália Színház dramaturgja mutatja be, közreműködik Jakubecz László és Gál Júlia.

Az esti előadás színhelye a Csaplár Benedek Művelődési Központ színházterme, a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő ÉS!? Színház előadásában Soóky László Az önmagát mosdató szerecsen című tragikomédiája kerül színre 19,00 órától. (rendezte: Szabó Csilla).

Október 3-án délelőtt 11,00 órától Soóky László Egy disznótor pontos leírása című mesélőszínházi előadásával találkozhatnak az érdeklődők a művelődési ház mozitermében, majd 13,00 órai kezdettel egy kerekasztal-beszélgetésre várjuk az érdeklődőket az NFG-be alternatív színházak helyzetével, jövőjével kapcsolatosan.

A beszélgetést követően ugyanitt 17.00 órától Havasi Péter Márai Sándor: Őrjárat című előadói estjét láthatják a nézők.

A fesztivál második napjának záróakkordja Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című  színpadi játéka. Az előadás (mely a Soproni Petőfi Színház, a Csallóközi Csavar Színház, A Mikházi Csűrszínház, a Forrás Színház És a Malom Színház Koprodukciójaként jött létre) szlovákiai bemutatójára az ALTERNATÍVA 2018 fesztivál keretén belül kerül sor. Október 3-án 19,00 órai kezdettel tekinthetik meg az érdeklődők a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében. Főszerepben: Gál Tamás és Kiss Szilvia.

A fesztivál harmadik napját a tantermi előadásoknak szentelték a seregszemle szervezői, előbb a Vekker Műhely Ne csukd be a szemed! című előadását (rendezte: Perényi Balázs), majd pedig a pécsi Escargo Hajója Színházi és Művészeti Nevelési Szövetkezet Maros András Büntető című produkcióját tekinthetik meg az érdeklődők. Az első a művelődési ház 101-es szobájában 11,00 órától, a másik pedig 15,00 órától a színházteremben, a fesztivál záró előadásaként kerül bemutatásra.

 

Prológus

Kedves Látogató!

Ön az első szlovákiai magyar virtuális színházi adattár kapujában áll. Engedje meg, hogy megosszam Önnel néhány gondolatomat, miért is jött létre ez az oldal.

A szlovákiai magyar színházi közeg kulcsfontosságú jellemzője a távolság. Valahogy nagyon messze vagyunk egymástól. Hogy lehet ez? Amikor a Pozsony-Kassa tengely távolsága légvonalban sem több mint 313 km? A szlovákiai magyar színházi közegben mindenki befelé fordulva, magába zárva dolgozik. Az évtizedek, régi sérelmek fájdalma, a be nem váltott ígéretek emléke lehetetlenné tette a közeledést. S ha történik egy-egy bátortalan gesztus, a legtöbb esetben kiderül, hogy valami nem működik, nem tudunk egyeztetni, mindenki menjen csak a maga útján.

Ahhoz, hogy ez az áldatlan helyzet megváltozhasson, újra életre kéne hívni a szlovákiai magyar színházi szakmát. Mert vannak ugyan színházi alkotók (arányaiban nem is kevesen) és van még egykét ember, aki színházról ír, gondolkodik (arányaiban nagyon kevesen). Nos, köztük fényévnyi távolság van.

A szlovákiai magyar színtár elsősorban szeretné összegyűjteni a szlovákiai magyar színház jelenéről és közelmúltjáról elérhető információkat, és szelektálás, ítélkezés nélkül egymás mellé tenni azokat. Mert meggyőződésem, hogy az arculat – ha van olyan – csak így teljes.

Az adatbázis létrehozása mellett szeretnénk olyan színházról gondolkodó embereket megszólítani, akik véleményüket, észrevételeiket, kritika és recenzió formájában megosztanák a színtár olvasóival. Ne csak a színházi dokumentumok, a promóciós anyagok „beszéljenek”, az alkotáshoz hozzátartozik annak utóélete, fogadtatása, recepciója is. További terveink között szerepel egy szlovákiai magyar drámatár, valamint egy virtuális színháztörténeti tár kialakítása is. De mindent a maga idejében.

Kedves Látogató, a folyamat – a gyűjtés és rendszerezés elindult, a kép, amit lát azonban még nem teljes. A kőszínházak felől indultunk, de csak az elmúlt néhány évad anyagát sikerült ezidáig feldolgoznunk. Napról-napra bővítjük, az adatbázist, tehát ha valamit nem talál meg azonnal, kérjük a türelmét és megértését. Amennyiben olyan információja, dokumentuma van, amely úgy érzi adalékként szolgál az általam felvázolt témához, kérjük, küldje el Nekünk. A szlovákiai magyar színháztörténet forrásainak feldolgozottsága közel sem teljes, minden információ, kép, dokumentum rögzítése, megőrzése nagy jelentőséggel bír. Legyen társunk a az adatbázis építésében!

A szlovákiai magyar színházi adatbázis szeretné feltérképezni a felvidéki magyar színházi utakat, alternatívákat, irányzatokat. Hogy tudjunk egymásról, tudjanak rólunk! A döntés, hogy ki milyen úton indul el, egyéni.

Varga Emese