25 éves az őrsújfalusi ÉS!? SZÍNHÁZ

Az ÉS?! nem csak színház

Huszonötödik születésnapját ünnepli e héten, szombaton az őrsújfalui ÉS?! Színház, az országszerte és a határon túl is ismert amatőr színjátszó társulat. Kézjegyük a minimalista eszköztár, ami a színpadképet, a technikai igényeket illeti és a rengeteg ötlet. Számos emlékezetes pillanatot szereztek a közönségnek az őrsújfalui kultúrházban. Huszonöt éve gyakorolnak ugyanott. Várady Kornélia társulatvezetővel és Szabó Csilla rendezővel beszélgettünk.

Az ÉS?! előtt is működött már színjátszó csoport Őrsújfalun, amelyben szerepeltünk” – mondta Várady Kornélia pedagógus, iskolaigazgató. „Amikor azután Komáromhoz csatolták Őrs­újfalut, a kultúrház, amelyet akkor Komjáti Ilona vezetett, a Komáromi Városi Művelődési Központhoz került. Ilonka néni nyugdíjba vonulása után pedig Fehér Gál Emese vezette, aki a VMK-ba járt egyeztetni. Az egyik ilyen megbeszélésen felmerült, hogy nincs, aki irányítsa az őrsújfalui színjátszókat. A helyi Gogola Frigyes vállalkozott a feladatra. Elkezdtük próbálni Klimits Lajos Névtelen levél című színművét, de nem jutottunk ötről-hatra. Akkor Varga Anna, a VMK igazgatónője feladatul adta Kiss Péntek Józsefnek, hogy jöjjön ki, nézzen meg egy próbát, és adjon szakmai eligazítást. Jóska megérkezett, és a találkozás mindannyiunk részéről szerelem volt első látásra” – idézte fel a kezdeteket a színjátszó.

Az első évek

A Névtelen levelet már Kiss Péntek József rendező fejezte be. Az előadást elvitték a Jókai Napokra, először jártak őrsújfalui színjátszók az országos színjátszó fesztiválon. Szabó Csilla akkor még súgó volt a csoportban. „Gyakran meglátogattam Perbetéről Nelli barátnőmet Őrsújfalun, hamar összebarátkoztam a többiekkel is. Megbízhatatlan súgó voltam, mindig a jeleneteket néztem, és az járt a fejemben, hogyan csinálnám másképp” – nevette el magát a pedagógus, drámapedagógus.

Kiss Péntek József 1993-tól 1998-ig volt a csapat rendezője, amíg a Komáromi Jókai Színház igazgatója nem lett. Illyés Gyula: Tűvétevők című parasztkomédiája mellett bemutatták, Euripidész: Iphigénia Auliszban című drámáját, Eugene Ionesco: Haldoklik a király című tragikomédiáját és Bertolt Brecht – Kurt Weill Koldusopera című színművét. „Csehovot is próbáltunk, azután Panyi Zoltán, a főszereplő belázasodott a premier napjára. Ágyban feküdt, nem tudott jönni. Jóska megkérte Benkő Gézát, hogy ugorjon be. Elvállalta. A tavaly elhunyt színművész szövegkönyvvel a kezében játszotta a főszerepet” – mesélte Várady Kornélia. Szabó Csilla egy Mátyás királyról szóló mesejátékot vitt színre először az ÉS?! Színház kis társulatával. „Akkor kezdtem a drámapedagógiát, és úgy gondoltam, ez a darab engem izgat. Komáromban, a VMK-ban hatszáz gyermek előtt volt a bemutató” – idézte fel boldogan.

Stílusgyakorlatok

Első felnőtt rendezése a Stílusgyakorlatok című előadás volt. Megcsappant a csoport létszáma, kevés szereplő vállalta továbbra is a színjátszást, megnősültek, babáztak, elköltöztek Őrs­újfaluról. Maradt a kemény mag: Várady Kornélia, Bahorec Ágota, Bartha Kinga és Panyi Zoltán. „Azt mondtam, hogy minden új előadásunkkal lépjünk egy kicsit tovább. Quneau: Stílusgyakorlatok című darabjával kísérleteztünk, kipróbáltunk minden módszert, amit a drámapedagógián tanultam. Azután a csapatba érkezett Panyi Zoltán kollégája, Mészáros Gyuri. Két nőnek és két férfinak való darabot kerestem. Így bukkantam a hajdanán a Vígszínháznak is író Góth Sándor és Liptai Imre: Hamar egy asszonyt! című három felvonásos komédiájára. Átdolgoztam egy felvonásra, négy szereplőre. Nagy siker volt 2003-ban” – magyarázta Szabó Csilla. „Megkaptuk a Jókai Napok fődíját, és rengeteg helyen előadtuk” – tette hozzá Várady Kornélia.

Szép Ernő Vőlegény című színművének előadásába „visszacsempészték” hajdani rendezőjüket, Kiss Péntek Józsefet, aki egy misztikus figurát játszott. Majd egymás után következtek emlékezetes előadásaik: a Pájinkás János, a Hétköznapi komédiák, A helység kalapácsa, A bajusz, A fülemüle, az Elvira, a Házasságon innen és túl.

„Petőfi Sándor A helység kalapácsa című komikus eposza tíz éve megy. Azért nem játsszuk tovább, mert elhunyt Panyi Béla” – jegyezte meg a társulatvezető. „Amikor Béla megbetegedett, úgy döntöttünk, levesszük a műsorról azokat az előadásokat, amelyekben benne volt. Nem lesz szerepátvétel, sem beugrás. Háy János Házasságon innen és túl című házasságdrámájában olyan férfit alakított, aki éppen megtudja, hogy daganatos beteg, és senkinek sincs rá igazából ideje. Utólag visszagondolva, az előadás hatalmas érzelmi előtanulmány volt mindahhoz, ami évekkel később bekövetkezett nála. Ebből pedig az a tanulság, hogy az életben semmi nem jön véletlenül, és nem szabad elhessegetni azt, ami ötletként betolakodik az ember fejébe, mert a személyiséget gazdagítja” – mondta el a rendező.

Huszonöt éve egy helyen

Azt mondták, szeretik az őrsújfalui kultúrházat, ahol a próbák során megteremtődik a színpadi csoda. „Szeretjük, mert egyfajta függetlenséget nyújt számunkra. És azért is szeretjük, mert az ÉS?! most már nemcsak színház, hanem egy kulturális egyesület, amelynek szerteágazó tevékenységi körei vannak. Ezeknek a tevékenységi köröknek a kilencven százaléka, a kézműves és gyermekszínjátszó táborokat kivéve, az őrsújfalui kultúrházhoz köt bennünket. Ezt a házat megszokták az emberek, a miénk” – tudatta Szabó Csilla, majd a kultúrház állapotára utaló kérdésünkre azt felelte: „Hosszasan lehetne taglalni, hogy ez miért van így. Mert. Vannak most igyekezetek, szándékok, egy pici előrelépés is, hogy ezt a helyet kulturális közösségi térré tudjuk alakítani. Rajtunk nem múlik, mi eddig is ezen dolgoztunk. Reméljük, záros határidőn belül összejön” – tette hozzá a rendező. „A kultúra terén végzett munkát csinálhatnánk másutt is, ha valaki azt mondja, adunk nektek egy kulturáltabb környezetet, de akkor nem az újfaluiaknak csinálnánk. Annyit kaptunk a huszonöt év alatt a helyi egyszerű emberektől, hogy értük és nekik kell csinálni!” – jelentette ki Várady Kornélia „Az itt élő emberek várják, mit csinálunk, jönnek, ha csak kézműves foglalkozást is tartunk, valaki beállít egy tepsi süteménnyel. Évente megrendezésre kerülő nyári színházi fesztiválunk, az Ekhós-szekér Fesztivál idején az első szóra segítenek pakolni, főzni, tálalni, és hozzák a sok finomságot, a kertjükből a gyümölcsöt. Ennek közösségteremtő ereje van” – csatlakozott Szabó Csilla.

 

Szombaton ünnepelnek

Most Karinthy Frigyes A bűvös szék című darabját játsszák. A bohózattal szerepelnek majd a baráti színjátszó csoportok fesztiváljain. Az előadás premierje szeptember 15-én, szombaton a pápai Szép és Kép Színpad Bödögei Komédiák című fesztiválján volt. Hamarosan indulnak újabb erdélyi turnéjukra. Soóky László: Az önmagát mosdató szerecsen című darabjának előadásával, amit az idei Jókai Napokon mutattak be, Budapestre, a Magyar Művek Fesztiváljára készülnek, előtte október 2-án, kedden este hét órakor Dunaszerdahelyen, az Alternatíva 2018 fesztiválon adják elő.

Szeptember 22-én, szombaton 18 órakor kezdődik az ÉS?! Színház születésnapi gálaestje a Komáromi Jókai Színházban. Az ünnepelt társulat tagjai a nézőtéren foglalnak majd helyet. Barátaik szerepelnek a színpadon: Laboda Róbert költő, slammer, pedagógus, Lajos András, Horján Viktor színészek, a pápai Szó és Kép Színpad, az ÉS?! Színház fiataljaiból álló kis csapat: Csicsó Tamás, György Ádám, Matusek Attila, Molnár Gábor, Panyi Gergő, Török Máté, Zsidek Pál, valamint sokan mások. A jubileumi gálaestet Bajkai Csengel Mónika konferálja.

Ma is büszkén vállalják, hogy amatőrök. „Az egyik barátunk nemrég megkérdezte, miért nem pályázunk egy nemrég amatőrök és profik részére egyaránt kiírt pályázaton a profik között. Azt válaszoltam, azért, mert tudjuk, hogy hol a helyünk. Soha nem törekedtünk profi státusok felé. Voltak kikacsintások, belekóstolások, de az ÉS?! mindig ÉS?! maradt” – fogalmazott Szabó Csilla.

 

Lépés a jó irányba

Az őrsújfalusi kultúrház felújításáról egyelőre nem döntött az önkormányzat, egy új mobil szociális helyiség vásárlását azonban múlt csütörtökön megszavazták a városatyák. Lapunk is többször írt róla, jelenleg a kultúrház fellépői, látogatói egy gyakorlatilag alkalmatlan, borzalmas állapotban lévő bódét használnak szociális helyiségként. Ez mostantól megváltozik – 14 800 euróból a kultúrház átfogó felújítása után máshol is elhelyezhető, új konténeres mosdós-toalettet állítanak fel.

 

Bárány János

megjelent a Delta, 2018. szeptember 17-i számában

Határon túli nemzeti tánc Pozsonyban

2018. szeptember 8-án, szombaton 19.00 órai kezdettel mutatta be az Ifjú Szivek Táncszínház a Határon túli nemzeti tánc című műsorát a pozsonyi Városi P. O. Hviezdoslav Színházban.

1715-ben a pozsonyi országgyűlés és a bécsi udvar hosszas tárgyalásait követően törvényerőre emelkedett az állandó közös hadsereg felállítása. Mindez hozzájárult a bécsi udvar érdekeit szolgáló ezredek számának megnövekedéséhez, megkezdődött a szabad és erőteljes toborzás. A verbunkos tánc tulajdonképpen a Verbung Kommandók tevékenységének egyik meghatározó eszközeként terjedt el és épült be fokozatosan a reformkor idején, egységes kulturális értékként a hagyományos falusi tánc- és zenekultúrába egész Közép-Európában.

A Határon túli nemzeti tánc Felvidék, Erdély és Kárpátalja területein gyűjtött archív filmfelvételek alapján nyújt hiteles és átfogó képet az egykori verbunkos hagyományokról. Az előadás 60 perce alatt nyomon kísérhetjük, hogyan épült be az új stílusú tánc az egyes nemzeti kultúrák régi stílusú táncai közé és milyen formákban folklorizálódott a csárdás a verbunk és a népies műdal Közép-Európa területén.

Az előadásban több mint 15 tájegység táncai láthatók Dél-Morvaországtól Csallóközön át Erdély legkeletibb csücskéig, és közel 80 olyan dallam hangzik el, amely közvetlenül kötődik a verbunkos zenei műfajához. “A darab sikere talán abban is rejlik, hogy a közönség által jól ismert népdalok, műdalok, vagy akár operett részletek hangzanak el. Fontos, tudnunk, hogy a verbunkos mint zenei műfaj nagyban meghatározta Közép-Európa zenei fejlődését az elmúlt 200 évben, a falusi cigányzenészek muzsikájától kezdve egészen Berlioz, Liszt, Erkel vagy Kodály alkotói tevékenységéig” – nyilatkozta Hégli Dusan, az előadás rendezője és koreográfusa.

 

Az előadás alkotói: 

Tánckar
Gálik Klaudia, Oláh Eszter, Galbičková Katarína, Marsal Margaréta, Sebő Veronika, Varsányi Ágnes, Makó Tamara, Gyenes Barbara, Gyűrösi Anna, Varsányi Zsófi, Domján Máté Sándor, Gálik Gábor, Botló Ákos, Brusznyai Erik, Baranyai Viktor, Botló Gergely, Lantos András

Zenekar
Hegedűs Máté, Király Miklós, Koncz Gergely, Hegedűs Gergely, Király Tamás, Kuti Sándor

Koreográfus, rendező
Hégli Dusan

 

 

 

 

 

 

Évadnyitó a Komáromi Jókai Színházban

Sok lépéssel közelebb a közönséghez

Komárom. „Megpróbálunk a közönséggel egy kicsit jobban szimpatizálni” Jelentette be Tóth Tibor igazgató a Komáromi Jókai Színház múlt keddi évadnyitóján. A tizenkét friss előadás mellett, számos egyéb rendezvényük lesz. Folytatódik a Vasmacska Filmklub, sztárok érkeznek a stúdióba, a gyermekek nagy örömére érkezik Bambi, az érvén maradt őzike.

Már zajlik a vásár az idei, sorrendben 66. évad bérleteire. A színház mintegy hat éve nem emelte bérletárait. Most ezt meg kellett lépniük. A gyermekbérletek 2 euróval, a felnőtteknek szóló bérletek 5 euróval kerülnek többe. A 18 mesebérletes, 12 gyermekbérletes, 4 ifjúsági bérletes házakat 12 ezer, magyar oktatási intézményből érkező gyermek és fiatal látogatja, az 5 felnőtt bérletes házban 1600 néző ül.

„A város és ez a régió már nem bírja eltartani intézményünket, ezért muszáj nyitni a vidék és Magyarország felé” – jegyezte meg az évadnyitón a színházigazgató, és azt is elmondta: „Művészszínházzal lehetetlenség vidéki kultúrházak színpadán fellépni”. Mindemellett Tóth Tibor szerint első számú szempont az igényesség és a minőség. „A minőségi műfaji sokszínűség szellemében megpróbálunk a közönséggel egy kicsit jobban szimpatizálni” – hangoztatta.

A közönséggel való együttműködés mellett, a Pozsonyi Színművészeti Főiskolával és magyarországi vidéki színházakkal való koprodukciók évada is lesz az idei. A színház idei első bemutatója, Szabó Attila: Mátyás király krónikái című mesejátéka, amelynek premierje szeptember 28-án, pénteken 17 órai kezdettel lesz, a Soproni Petőfi Színházzal való együttműködésben készül. A próbák éppen az évadnyitó napján kezdődtek a szerző rendezésében.

A Pozsonyi Színművészeti Főiskolával való koprodukció Leopold Lahola. Napfoltok című színműve Rédli Károly rendezésében, a bemutató októberben lesz a Vasmacska Stúdiószínpadon. A próbafolyamat augusztus 22-én kezdődött. Az előadásban harmadéves színművészeti főiskolások, Hostomský Fanni és Melecsky Kristóf is szerepelnek.

Paolo Genovese Teljesen ismeretlenek című vígjátéka, amelyet a múlt évadban Bánk bánt rendező Hargitai Iván visz majd színre, és a premierje jövő februárban lesz, a Komáromi Jókai Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház koprodukciója.

Évek óta tartó együttműködés eredménye a felnőtt bérlet idei első előadása, Szergej Medvegyev: Fodrásznő című tragikomédiája Viktor Rizsakov rendezésében. A budapesti Nemzeti Színház vendégjátékát először október 12-én, pénteken este hétkor tekintheti meg a Premier bérletes közönség.

Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter az idén 30 éves musicalje, A padlás december 7-én kerül majd színre, Méhes László rendezésében. John Kander-Fred Ebb-Joe Masteroff  Kabaré című musicalje jövő áprilistól tekinthető meg a Petőfi utcában, Rusznyák Gábor rendezésében, élő nagyzenekarral, Gyergye Krisztián koreográfus táncaival. Az évad utolsó bérletes bemutatója Molnár Ferenc: Az üvegcipő című vígjátéka lesz 2019 júniusának elején, amelyet Bagó Bertalan rendez.

Ismert magyar színészek szerepelnek a Vasmacska Stúdiószínpad új évadának előadásaiban. Az Élet.történetek.hu – Pira-Bella című darabban, amely a budapesti Orlai Produkciós Iroda előadása és Szabó Máté rendezte, Borbély Alexandrát és Ullmann Mónikát, Jerome Kilty Tisztelt hazudozó! című színművében, a budapesti Rózsavölgyi Szalon produkciójában Molnár Piroskát és Jordán Tamást – rendezte: valló Péter, a Kripli Mari című monodrámában, amelyet szintén a budapesti Orlai Produkciós Iroda hoz, Lázár Kati látható Jászai Mari szerepében.

A gyermeknézőkre is remek mesejátékok várnak. Mátyás király krónikái mellett, megtekinthetik majd a Soproni Petőfi Színház A pokoli puncspancs című mesejátékát, Kovács Frigyes rendezésében, illetve a Felix Santen műve nyomán készült Bambi című bábmusicalt, amelyet Szúcs Réka, Tóth Réka Ágnes, Zádori Szilárd írtak, és Szűcs Réka rendezett.

„A nézők hisznek bennünk, jönnek és szeretnek bennünket, és mi szeretnénk meghálálni ezt a bizalmat” – mondta évadnyitó beszédében a múlt kedden Tóth Tibor színházigazgató. Az idei kínálattal, úgy tűnik, ez minden bizonnyal sikerülhet.

Bárány János

megjelent a Delta 2018. szeptember 5-i számában

 

A Komáromi Jókai Színház bérlethirdetése a 2018/2019-es színházi évadra

A Komáromi Jókai Színház 66. évadjának nagyszínpadi – felnőtt bemutatói

 

Szergej Medvegyev: Fodrásznő (tragikomédia)
Rendező: Viktor Rizsakov
Bemutató: 2018. október 12.
A budapesti Nemzeti Színház vendégelőadása

 

Presser Gábor – Sztevanovity Dusán Horváth Péter: A padlás (musical)
Rendező: Méhes László m. v.
Bemutató: 2018. december 7.
A Komáromi Jókai Színház produkciója 

Paolo Genovese: Teljesen idegenek (vígjáték)
Rendező: Hargitai Iván m. v.
Bemutató: 2019. február 1.
A Komáromi Jókai Színház és a Székesfehérvári Vörösmarty Színház koprodukciója

 

John Kander – Fred Ebb – Joe Masteroff: Kabaré (musical)
Rendező: Rusznyák Gábor m. v.
Bemutató: 2019. március 29.
Komáromi Jókai Színház produkciója

 

Molnár Ferenc: Az üvegcipő (vígjáték)
Rendező: Bagó Bertalan m. v.
Bemutató: 2018. április ‒ május
Komáromi Jókai Színház produkciója

 

A Komáromi Jókai Színház 66. évadjának stúdió előadásai

 

Leopold Lahola: Napfoltok
Rendező: Rédli Károly
A Komáromi Jókai Színház és a Pozsonyi Színművészeti Főiskola koprodukciója

Élet.történetek.hu – Pira – Bella
Rendező: Szabó Máté,
Szereplők: Borbély Alexandra és Ullmann Mónika
Az Orlai Produkciós Iroda előadása

Kilty Jerome: Tisztelt Hazudozó!
Rendező: Valló Péter
Szereplők: Jordán Tamás és Molnár Piroska
A Rózsavölgyi Szalon előadása

Lázár Kati Bánki Róza Gyalog Eszter: Kripli Mari
Lázár Kati Jászai Mari estje
Az Orlai Produkciós Iroda előadása

 

A Komáromi Jókai Színház 66. évadjának meseelőadásai

Szabó Attila: Mátyás király krónikái (mesejáték)
Rendező: Szabó Attila
Bemutató: 2018. szeptember 28.
A Komáromi Jókai Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciója

Michael Ende: A pokoli puncspancs (zenés mesejáték)
Rendező: Kovács Frigyes
A Soproni Petőfi Színház előadása

Szűcs Réka – Tóth Réka Ágnes – Zádori Szilárd: Bambi (bábmusical)
Rendező: Szűcs Réka
A Harlekin Bábszínház előadása

 

 

 

Bérletárusítás 2018 augusztus 20-tól október 12-ig.

 

A színház a műsorváltozás és szereposztás változásának jogát fenntartja!

 

Komáromi Jókai Színház, 945 01 Komárno, Petőfiho 1.

A szervezési osztály és a pénztár nyitvatartási ideje:

 

 

 

www.jokai.sk

55. Jókai Napok – az amatőr színház ünnepe

Sok egyetemista szeret előterminusban vizsgázni, hiszen így meg lehet hosszabítani a nyári szünetet, hogy bulizni, utazni, fürödni menjenek…Vagy, mint az én esetemben, Komáromba sietnek, hogy részt vegyenek a Jókai Napokon. Meg kell mondanom, úgy gondolom, én döntöttem jól.

Június 12-én el is kezdődött a várva-várt fesztivál. A Pinceszínpad Csehov Leánykérés című darabját választotta. Nem vagyok benne biztos, hogy egy olyan mű, amelynek cselekménye szinte kizárólag a szereplők jelleméből adódó konfliktusokra épít,megfelelő választás-e kezdő színészeknek. Az aranyos, humoros kis etüd, aminek első olvasatra Csehov írása tűnhet, valójában virtuóz színészi játékot követelő alkotás, mely tapasztaltabb művészeken is kifoghat. A zene sem támogatta meg az előadást, az aláfestő jellegen kívül nem igazán volt szerepe. Ettől eltekintve azonban egy élvezhető előadást láthattunk, amelyet megédesített a viszontlátás öröme, hiszen a Pinceszínpad több év kihagyás után alakult újjá.

Következő nap az Ipari Szakközépiskolában kezdtünk. Be kell vallanom, kissé szkeptikusan ültem be, azon gondolkodva, mi újat is lehet még Moliére Tartuffejével mondani. Valamit mindig, hiszen a világban mindig voltak és lesznek is „Tartfuffeök”, akik képmutatásukkal jutnak előre. De ennél nekem többet adott az előadás. Megismerkedhedtem ugyanis Parti Nagy Lajos csodálatos fordításával, amely végülis meg is válaszolta nekem a „mit akart a rendező ezzel a darabbal” örök kérdését. Ez ugyanis az az előadás, ami tökéletes a diákok színház és drámairodalom iránti érdeklődésének felkeltésére. A szöveg szellemes, humoros és a hagyományos fordításoknál „maibb” nyelven íródott, az előadók pedig hitelesen adják át – feltételezem, részben azért, mert közelinek érzik. Voltak persze aprósagok, amelyek zavaróan hatottak – például a rengeteg felesleges mozgás a színpadon, de ettől függetlenül egy érdekes és értékes előadást láthattam, amelynek szerintem sok-sok diákhoz el kellene jutnia. Talán meghozza a kedvüket Moliérehez. Vagy Parti Nagy Lajoshoz…
A szöveg mellett, az előadás több elemét is kiemelném, elsősorban a jelmezeket, azon belül is azt a motívumot, amit Micháč Gábor (a zsűri tagja) „beszédes cipőknek” nevezett. Nagyon finom jelzések voltak ezek, utalások a szereplők tetteire és jellemére. Ékes példája volt ennek Elmira váltása tornacipőből egy feltűnő magassarkúra, mikor kikezd Tartuffe-fel. Remekül megkomponált és hatásos jelent volt Orgon hazatérése is, nagyon beszédes képet festett autoritatív mivoltáról és pozíciójáról a családban. Ez később fontos szerepet játszik, hiszen ez magyarázza, miért tűri mindenki el a nemkívánt (sőt gyűlölt) vendéget.
A darab legkiemelkedőbb része azonban számomra a befejezés volt. Orgon magára teríti a meggyilkolt Tartuffe kabátját, ezzel magára véve az  „örökséget”. Szép jelzése ez annak, hogy sem a családot, sem pedig a világot nem lehet megszabadítani a Tartuffe-öktől.

A hét harmadik előadása, a GIMISZ Ecce homo című produkciója okozta nekem a legtöbb fejtörést. Egészen pontosan, a dramaturgiája. Akárhogyan próbáltam, nem találtam sok összefüggést Weöres Sándor versei, a Szentivánéji álom (Shakespeare), a Barabbás ( Michel de Ghelderode) valamint Az ember tragédiája (Madách) között. Első pillanttásra a szövegkönyv rettenetes katyvasznak tűnt, és emiatt nagyon ambivalens érzéseket váltott ki belőlem az előadás. Azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy nem tudom maradéktalanul élvezni azt a színházi csodát, ami megjelenik előttem. Merthogy az bizony csoda volt. Az a profi színházakat megszégyenítő fegyelmezettség, amivel a diákok dolgoztak, az a rengeteg remek ötlet, mozgásszínházi elem és a kifejező, saját zene mind adott volt. De hiányzott az „összhangzó értelem”. Valahol az utolsó 6-7 percben elkezdtem sejteni, hogy talán nem is kellene keresnem, majd a végére arra jutottam, szabad asszociációk kötötték csupán össze a szövegrészleteket. Ez azonban ilyen klasszikus és mondhatnám, kultikus szövegek használata esetén nagy teret hagy a  „belemagyarázásnak”. Talán ha nem kerestem volna összefüggéseket… de az a helyzet, hogy nem tudtam, és nem is tudok nem keresni. Még most sem, ahogy ezeket a sorokat írom, másfél héttel később. Úgy látszik, nem sikerült teljesen elfogadnom a nagyon szabad koncepciót… De tekinthetünk erre máshogyan is: láttam egy olyan előadást, amely még napokkal később is foglakoztatott, formai kiválóságával pedig beírta magát a legmaradandóbb színházi élményeim közé.

Az első szakmai értékelést ennek következtében nagyon vártam. Reméltem ugyanis, hogy választ kapok a rengeteg kérdésemre. Kicsit kitérnék itt erre a minden nap megtartott, szerintem nagyon fontos programra. Itt volt ugyanis lehetőség arra, hogy az alkotók visszajelzést kapjanak, és a konstruktív kritikák és jótanácsok alapján javítsanak produkcióik minőségén. Ilyen szempontból jól működött az idei rendszer. Egyrészt, a zsűri összeálllítása miatt, mert hát volt itt színész (Culka Ottó), színházi szakember (Hizsnyan Géza), dramaturg és drámatanár (Németh Ervin és Perényi Balázs) valamint báb- és díszlettervező is (Micháč Gábor). Így mindenki egy kicsit a saját szemszögéből tudta segíteni a csapatokat. Másrészt jó ötletnek tartom civilek és diákok bevonását, hiszen, a szakemberek véleménye fontos, a közönségnek ők csak nagyon kis részét teszik ki. Szerénytelenül remélem, hogy én is tudtam valamit keveset segíteni meglátásaim megosztásával.

Az esti program a nyitrai Tyjátr Bábszínház Don Šajn alebo Márnotratný syn c. előadása volt. Ez az aranyos kis bábelőadás lehetőségett adott a résztvevőknek, hogy kicsit megpihenjenek. Legalábbis azoknak, akik ott voltak. Merthogy a nézőtéren legfeljebb 25 fő ült, de ez is egy nagylelkű becslés. Nem tudom, ez a fáradtságnak, izgalomnak volt-e betudható, vagy a szervezők nem hirdették az eseményt kellőképpen, esetleg az a nagyon szomorú helyzet áll fenn, hogy a verseny résztvevői közül senkit sem érdekel a bábszínház. Mindenesetre nagyon szomorú látvány volt az a rengeteg üres szék. Ennek ellenére látható élvezettel és odaadással játszottak nekünk egy népeszerűségéből sokat veszített műfaj lelkes művészei.

A fesztivál harmadik napját a KGSZT Volt egyszer egy popfesztivál c. darabjával kezdtük. Déry Tibor regénye, mely az alapot atda (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), a szerző minden kvalitása mellett egy nagyon problémás szöveg. Ugyanis az egész egy szocialista propaganda írás a hanyatló nyugaton uralkodó rettenetes állapotokról. Szörnyű egyoldalúsága miatt nem is túl hatásos drogprevenciós szöveg. Hiányzik belőle ugyanis egy nagyon fontos elem: a „magasság”. Az, hogy miért hajlandó az a rengeteg fiatal olyan szörnyű állapotokba süllyedni, és azokat elviselni. Hogy mi az a gyönyör, amelyet ezek a szerek okoznak. Ahhoz, hogy súlya legyen a lezuhanásnak, meg kell mutatni a magasságot is. A csapat ötlete az volt, hogy kibontották Eszter történetét, egy megrázó szálat írva ezzel a cselekménybe. Sajnos egy kicsit visszaütött ez a próbálkozás, aláhúzta a mű didaktikus mivoltát és még szájbarágosábba tette. Teret nyújtott azonban Homolya Krisztinának egy remek színészi alakításhoz – Eszter monológja egy erős és szép színázi pillanata az előadásnak.

Ezután a produkció után drasztikus hangulatváltás következett: Lüszisztraté, ahogyan a füleki Apropó elmeséli. Arisztofanész aligha ismert volna a szövegben saját művére. De ez nem is baj. Olyan hiteles és felszabadult volt az egész előadás, hogy jól megfért egymás mellett Arisztofanész, a Pitagorasz-tétel, Hufnágel Pista és a Csemadok. Egy nagyon élvezetes diákcsíny kerekedett ki belőle a végére, olyan humoros szöveggel, amelynek hatására én sem tudtam magam visszafogni, és alkalmanként már-már zavaró hangerővel tört belőlem ki a nevetés. Ugyanis a viccek maguk is őszinték voltak, diákokra jellemző humorral- kétértelmű mondatok és színpadi jelenetek, utalások és szóviccek tömkelege zúdult a nézőre, és mégsem hatott egyik sem erőltetetten.
A jelmezek egyszerűek voltak, de jól működtek, a színpadkép látványos volt és univerzálisan használható. A szöveg szókimondó, pikáns voltát stilizálva ugyan, de erősen kiemelték a felhasznált rekvizitumok. Egyrészt a párnák sokoldalú és ügyes használata, másrészt a gyertya, amelyre innentől nem tudok nem fallikus szimbólumként tekinteni. Nagyon bevállalós és beszédes volt a színpadi mozgás is. Éppen olyan előadást sikerült vele csinálni, amit a szereplő és a nézőtéren ülő diákok is nagyon tudnak szeretni. És ha néha egy-egy tanítónéni felháborodva elsápad, az talán még szórakoztatóbbá teszi…

Délután is maradtunk a komédiák világában, a Nánai Színjátszócsoport A látnok (Sverák- Smoljak) c. előadása következett. Ez azonban egy egészen más jellegű humor volt – hozzám nagyon közel álló cseh humor, amelyet nagyon szépenn kiemelt a szenvtelen színészi játék. Végigkuncogtuk az előadást, de keserédes nevetés ez, a Kaszás utolsó mondatai ébresztik rá a nézőt a tragédiák súlyára, amellyel viccelődött a szöveg. Örültem, hogy ez a színházi stílus elkerült a Jókai Napokra. Remélem a zsűri kritikájának segítségével tudnak majd az apróságokon javítani, és több figyelmet szentelnek a kosztümöknek és a színpadképnek, ezzel még jobbá téve az előadásukat.

A Sycorax színjátszócsoport egy Ahogy tetszik (Shakespeare) feldolgozással készült, Nádasdy Ádám átiratára alapozva. Ez a mű kellőképpen kusza és sokszálon futó már Shakespreare-nél is. Ha ezt megpróbáljuk úgy elmesélni, hogy minden előzmény csupán visszaemlékezésként jelenik meg, az elég zavaros végeredményt szül, de a dráma ismeretével talán még követhető. Ha megcsavarjuk még egy szerepkettőzéssel is, az már teljesen megtéveszti a nézőt, próbalja keresni a kettőzés magyarázatát, dramaturgiai okát és célját, de csalódnia kell, mert olyat nem talál. Az így született szövegkönyv azonban szinte teljesen követhetetlen – mondom ezt úgy, hogy olvastam is a művet, láttam is több feldolgozásban. A diákok maguk sem biztosak néha, hol is vannak éppen és mi is történik, rengetegszer tekintenek ki a nézőkre. Mi pedig együtt érzünk velük, és sajnáljuk őket, hiszen egy ez egy ígéretes és lelkes csapat, akik évek óta rendszeres résztvevői a Tompa Mihály Országos Szavalóversenynek és a Jókai Napoknak is. Arról nem is beszélve, hogy a csapatban található különlegesen ügyes zenészek számaránya egészen döbbenetes. Számomra az egyik legnagyobb élménye volt a fesztiválnak, milyen tehetséges zenészek voltak ott. A zeneválasztás kissé problematikusabb, nagyon eklektikus és néha pusztán illusztratív funkciót tölt be. Egy kis egységesítés és köveztekezetesebb logikai átgondoltság sokat emelhet a csapat következő produkciójának színvonalán.

A SzondySokk csapatának Bizalom c. produkciója egy nagyon döcögős és szükségtelen expozícióval indult. Utána azonban nagyon aranyos és humoros kis jelenetek füzére kerekedett ki belőle, amelyekben klarinéton szólal meg az iPhone, 4 nyelven beszél a dolgozó apuka, 192cm-vel születik meg a “kis”gyermek… Sok ilyen és ehhez hasonló vicc van az előadásban, amelyek nagyon élvezetéssé teszik azt. A diákok is szemmel láthatóan magukénak érzik, felszabadultan játszanak – néha kicsit túlságosan is. Bizonyos gesztusok túl nagyok, egy kis finomhangolás jót tenne neki. A díszlet és a színpadi kellékek tára nagyon egyszerű és jól működő, a színes kendők azonban alkalmanként feleslegesnek tűnnek, és óvodai fellépéseket idéznek. Összeségében úgy gondolom, ez egy nagyon jó kis gyakorlat volt a csapatnak, hogy összeszokjon, és valami komolyabba vághassa a fejszéjét jövőre.

Este a Kármán József Színház Bingó! (Thremblay: Sógornők alapján) című előadása megmutatta nekünk, milyen veszélyes és visszás dolog a kényszeres és görcsös szórakoztatni akarás. Mindent ennek rendeltek alá, és így a végeredmény egy színészileg eklektikus produkció, amelybe bele van erőszakolva néhány bugyirózsaszín fényben elénekelt dal. Emellett ott vannak a nézőt teljességgel összezavaró elemek – a női szerepek egy részét férfiak játszák, ami egyrészt behoz egy következő színészi stílust, másrészt dramaturgiailag teljesen megmagyarázhatatlan, a jelentése rejtély marad.Problematikus a díszlet is. Az előadáshoz egyáltalán nem illő szimbolikát hordozó, kereszt alakú gerendázat, amely a szövegnek is ellentmond (hiszen elhangzik hogy egy társasház sokadik emeletén található lakás a helyszín) a legproblematikusabb eleme. De vannak itt olyan zavaró apróságok is, mint amikor megfőzött leves kerül elő a konyhaszekrény egyik polcából, vagy a tény, hogy el kellene hinnünk, hogy a színpadon látható 3 cipősdobozban egymillió bélyeg és ahhoz tartozó füzet található. Hiányzott az előadásból a koncepció és az egység – színészileg eklektikus, a darab moralizálása abban a vásári komédiára emlékeztető közegben hiteltelen. Mindent alárendel a szórakoztatásnak, ez pedig csúnyán visszaüt, és a végeredmény se nem szórakoztat, se nem gondolkodtat el. Legfeljebb azon, hogy a csudába írjam én ezt meg.

Az utolsó nap Dunaszerdahelyé volt. Elsőként a NovusOrtus diákszínpad Állati Színház avagy Színészfarm c. előadását tekinthettük meg, amely Orwell Állatfarmjának motívumaira épült. A szövegkönyv helyenként improvizátnak hat, nem irodalmi, mint az alapmű. Másrészt a hatalom-analógia nehezen alkalmazható ilyen helyzetben, hiszen a színház nem egy demokratikus intézmény, legalábbis a munkafolyamaton belül nem az. Nagyon elszomorít a gondolat, hogy ezek a “színészpalánták” ilyen romlottnak és szélsőségesen sötétnek látják a színházi világot. Meg kell vallanom, én két és fél éves korom óta járok rendszeresen színházba, sok időt töltöttem kulisszák mögött, és az ott szerzett tapasztalataim alapján hiteltelennek tűnik nekem az előadás moralizálása. Remélem a diákok folytatják a munkát, és ha közelebbről megismerik a színházat mint olyat, akkor megváltozik kicsit a véleményük.

A Fóusz Diákszínpad előadása, a Kata, a makrancos egy érdekes olvasata Shakespeare Makrancos hölgyének. Próbálja átültetni egy középiskolai közegbe és igyekszik a diákok problémáival foglalkozni. Ez alapvetően egy dícséretes ötlet, amely közel tudja hozni a színházat a fiatalokhoz és meg tudja őket szólítani. És néha meg tudja – gondolok itt a Nutella központi szerepére és romantikus mivoltára. Sok esetben viszont egyértelmű, hogy nem fiatalok játszanak, fiatalokról, fiataloknak, hanem egy felnőtt szemén keresztül mutatnak meg minket magunknak. Túlmagyaráz, szájbarág és alkalmanként egyszerűen csak nem igaz a valóságban (mint például az, hogy az egyedül hagyott diáklányok pezsgővel buliznának) – egyszóval “tanítónéni-szagú”. Úgy gondolom, ha több teret kap a csapat, hogy beleszólhasson a munkafolyamatba, az sokat segíthet, hogy hitelesebb színázat alkothassanak. Ha ők is élvezik és elhiszik amit játszanak, akkor minket is könyebben meggyőznek az igazukról – legyen az bármi.

A fesztivál kiemelkedő élménye volt nekem Soóky László két darabjának a bemutatása, a hely és időhiányra való tekintettel erre nem térnék ki, de mindenképpen javaslom mindenkinek, aki még mindig itt van, és a hatodik oldalát is elolvassa az írásomnak, hogy menjen el megnézni az előadásokat ha lehetősége nyílik rá. Nagy eséllyel találkozhat velem is a nézőtéren.

Utolsó este fogadást tartottak, amelynek hangjai még éjjel kettőkor is hallhatóak voltak a városban, majd másnap a kicsit álmos zsűri kiosztotta a díjakat a kicsit álmos résztvevőknek, majd elköszöntünk. Jövőre ugyanitt!

Hizsnyan Júlia

Egyszer volt egy 55. Jókai Napok…

Híres, történelmi városunkban, Komáromban idén is  – immáron 55. alkalommal – megrendezésre került a Jókai Napok, az amatőr színjátszók országos fesztiválja. Visszarévedve a múltba lelki szemeink előtt láthatjuk, hogy volt idő, mikor még nagyon sokan jártak erre a fesztiválra, olykor megtörtént, hogy kevesebben, idén azonban 11 versenyelőadást láthattunk, hallhattunk, s ez a szám, több mint remek. Nagyon fontosnak tartom elmondani, amit talán már számtalanszor hallhattunk, hogy mennyire fontosak az ilyen fesztiválok. Az én korosztályomat (a 90-es években született generációt) tekintve különösen, hiszen közelebb hozza a színházat számunkra, művészetre nevel, a művészet meg ugyebár tanít, és katarzist vált ki… Jobbik esetben.

A 2018. június 12-től 17-ig tartó fesztiválon az első versenyelőadás Csehov Leánykérés című tréfája volt a kassai Pinceszínpad előadásában, Havasi Péter rendezésében. Nyitóelőadásként jó lett volna egy kis komédiát látni a színpadon, hogy egy leánykérés milyen félreértésekbe, perpatvarokba torkolhat, kinek a kutyája jobb a másikénál, hogy ki adja be végül a derekát, de sajnos a komédia enyhén szólva laposra sikeredett, talán szöveggondok, talán a rossz időzítések miatt.

Kiss Péntek József rendezésében, a VISZTA társulat előadásában Moliére Tartuffe című komédiáját láthattuk másodikként. Jó választás abból a szempontból, hogy vezessük be a fiatalokat Moliére világába, de továbbra is ott a kérdés bennem, hogy miért nézzem meg ezt az előadást, ha nem nyújt többet, mint magának a darabnak az ismertetését, legyen az bármelyik fordításban? Miért nem lehet a 120. Tartuffe-öt mondjuk egy új perspektívából megközelíteni? Lehet, hogy az új nem mindig jó, de szerintem érdemes kísérletezni… Nagy Ákos Orgon szerepében nyújtott alakítását azonban semmiképpen nem lehet megkérdőjelezni, több volt, mint remek.

A GIMISz színjátszói Bajkai Csengel Mónika rendezésében bemutatták, hogy milyen is az ember, hogyan fejlődött, mivé vált. Ecce homo című előadásuk Weöres Sándor versei nyomán készült, és a végeredmény egy energikus, szép Rorschach- tábla lett, zseniális színészi alakításokkal.

 

Ritkábban látunk Jókai Napokon musical előadást fiatal színjátszóktól, hiszen az előadást meghatározó probléma, hogy vannak- e elég érett hangok a csoportban, hogy egy musicalt „elvigyenek a hátukon”. A KGSzT csapatában vannak is, meg nem is… A Volt egyszer egy popfesztivál című musicalt láthattuk tőlük, Bodon Andrea rendezésében. Egy fiatalokat megszólító történetet nagyszerűnek mondható zenékkel, de nem lehet elsiklani afelett, hogy az előadás izzadságszagúra sikeredett, és nem mindig tudtam ezek miatt beleélni magamat a látottakba.

 

Van egy érzés, amikor már a második percben katarzis élményed van a látvány és a zene hatásától, és csak tátott szájjal “ráfekszel” az előadás energiafolyamára, a térdedet csapkodod a nevetéstől, és amikor kijössz, azt érzed, hogy még százszor meg akarod nézni az előadást, sőt, játszani is akarsz benne. Az idei  fesztivál győztes előadása ilyen élmény volt. Arisztophanész Lüszisztraté című színjátékát adta elő az Apropó Kisszínpad Fülekről, Szvorák Zsuzsa (aki egyébként egy idős a Jókai Napokkal) rendezésében. Sajátos stílusban átírt produkció volt, tele poénnal, energiával A közönség reakciója – az állótaps megérdemelt volt

 

A hatodik versenyelőadás Svěrák- Smoljak  A Látnok című színművéből készült, a Nánai Színjátszócsoport előadásában, Lengyelfalusi Juhász Mária rendezésében. Nagyokat tudtunk nevetni ezen az előadáson, legalábbis én, hiszen ez a fajta humor nagyon közel áll hozzám, valamint „halálközeli élményben” is volt részem. Összeszedett, jó előadást láthattunk.

Szeretem Shakespearet, ezért öröm volt, mikor Shakespeare komédiáját, az Ahogy tetszik című darabot láthattam a Sycorax Diákszínpad előadásába ( rendezte : Pekárovics Marianna). Egy olyan helyre vezettek volna el minket a játszók, a rendezővel együtt, ahol mi nézők jól érezzük magunkat, jól szórakozunk, és el is gondolkodunk az életünkön. Sajnos ez nem teljesen sikerült, mert a komédia része laposra sikeredett… Néhol még én éreztem kínosan magamat, nem hogy a színjátszók, pedig az előadáson látszódott az igyekezet.

Hatalmas színházi élményben volt része annak, aki láthatta N. Tóth Anikó és a SondySokk csoport által létrehozott Bizalom című előadását, melyek etűdgyöngyözetek voltak emberi kapcsolatokra. Rendezte: Köteles Judit és N. Tóth Anikó.  A produkció zenei világa összefogta, és átvezette az etűdöket, a színjátszók átélése, a történetek úgy ragadták magával a nézőt, mint tornádó a teheneket (saját hasonlat). Egyszerre tudtunk nevetni és elgondolkodni saját életünkön…

Mikor nem jut eszedbe, hogy milyen előadás is fog következni a már régimotorosnak nevezhető Kármán József Színháztól, eszedbe jut, hogy: Bingó! Jön a Bingó című komédia  Michael Tremblay Sógornők című drámája nyomán, Máthé Krisztián rendezésében. Volt, amikor dőltem a nevetéstől, mint a nyírfa a favágó elől, és volt amikor megrökönyödve halgattam a mai világunkat súlyosan érintő kérdéseket, és személyes tragédiákat, de volt olyan rész is, ahol – komolyan mondom – elaludtam a székben, és arra keltem, hogy a jegyzetfüzet csúszik ki a kezemből. Mégis úgy érzem, jó előadás volt, mindenki vitt belőle haza valamit, a trágárságon kívül is.

A fesztiválhangulat a tetőfokára a RÉV- ben, a fesztiválklubban hágott, ahol annak ellenére, hogy a napok előrehaladtával egyre többen és egyre „jobban“ voltunk, mindenki megbeszélhette, amit látott, kifújta a gőzt, finom babgulyás, meg persze egy korsó sör mellett cseverészett világmegváltó dolgokról.

Szombat reggelre, ugyan nem virradóra,  de jött egy… Micsoda?! Orwell?! Az Állatfarm című, “mindenkiismeri” mű által inspirálódott előadást láthattunk a NOVUS ORTUS Diákszínpad előadásában, Takács Tímea rendezésében. Nagyon szeretem Orwellt, hiszen súlyos mondanivalója egyre jobban érvényes korunkra, ezért vártam, hogy valami egetrengető előadás lesz. Az égrengés elmaradt, és Orwell… is… Az előadás csak felszínesen súrolta az Állatfarmot, talán ha nincs a cím, rá sem jövünk, hogy honnan ,,inspirálódtak”. Szomorú, hogy van egy rendkívül tehetséges csapat, de csak ilyen előadásokra futja…

És(éssel nem kezdünk mondatot) végül az utolsó versenyelőadás a Kata, a makrancos című Shakespeare adaptáció volt a Fókusz Diákszínpad előadásában, Jarábik Gabriella és Kuklis Katalin rendezésében. Egy nagyszerű záróelőadást láthattunk tele Nutellával, és nagyon erős jelenetekkel. Ötletek híján bizonyára nem volt a csoport, hiszen nagyon érdekes megoldásokat találtak a mai fiatalság tragikomikus világának bemutasára.

Papa különböző hangszereken hegedül

A versenyelőadásokon kívül persze láthattunk, élvezhettünk más, vendégelőadásokat is. Az ÉS?! színház előadását – Soóky László: Az önmagát mosdató szerecsen című komédiáját, mely során egy másodfokú nosztalgikus élmény fogott el, köszönhetően Szabó Csilla rendezésének valamint a színjátszók játékának. A Nézőművészeti Kft előadásán mi nézők fókahangokat hallattunk, hiszen fuldokoltunk a nevetéstől. Soóky László Papa különböző hangszereken hegedül című művét Lajos András adta elő zsenialitást megközelítő módon, hiszen bebizonyította, hogy egyedül el tud játszani egy egész zenekart, és bármin tud hegedülni. Persze a majdnem tökéletes előadáshoz kellett egy rendkívüli rendező: Keszég László és egy dramaturg: Varga Emese.

Összefoglalva a fesztivált: egy elképesztően tanulságos és szórakoztató, valamint nagyon fontos eseményen vehettünk részt. Köszönet mind a szervezőknek, mind a fellépőknek, hogy képességeikhez mérten emelték a fesztivál színvonalát; és joggal mondhatom, hogy tűkön ülve várjuk az 56. Jókai Napokat, remélhetőleg még több versenyzővel, még több élménnyel.

Kantár Máté

 

 

A Jókai Napok egy újonc szemével

Ha két szó: június és Komárom összekapcsolódik, az csak egyet jelenthet: Jókai Napok. A fesztivál, amelynek színházi körökben szinte már misztikus jelentése van. Számomra is sokat sejtető volt, de egészen az idei fesztiválig, fogalmam sem volt a valódi, mögöttes tartalmáról.

Az egész meglehetősen különös módon kezdődött. A fesztivál kezdetének előestéjén még mit sem sejtettem arról, mi vár rám az elkövetkezendő napokban, a betöltött szerepemről pláne. Aztán egyszercsak Bárány János, a Visszhang főszerkesztője felkeresett, hogy szüksége lenne még egy emberre a szerkesztőségben. Mindössze annyit mondott, hogy megbeszélte az iskolaigazgatóval, és hogy kedden négykor várnak a Tiszti pavilonban. Akkor még nem fogtam fel egészen, ez mit jelent, de éreztem, most valami rendkívüli történik velem.

Így csöppentem bele mindennek a közepébe. Az első napon megjelentem a megbeszélt hely és idő szerint, és személyesen is megismerkedtem Jánossal és a többi szerkesztővel (akik között egyébként meglepően sok ismerős arcot fedeztem fel), valamint a helyszínnel, amely 6 napon keresztül adott otthont a napilap szorgos szerkesztőinek. Ahogy kiléptem a Tiszti erkélyére, és nekidőlve a korlátnak letekintettem a Klapka tér nyüzsgő forgatagára, arra gondoltam, ennél ideálisabb helyet keresve sem találhattak az írásra.

Nem sokáig bámészkodhattam, mert hamarosan kezdetét vette a megnyitó, majd az első versenyelőadás. Nemcsak a Jókai Napok, de a munkánk is elkezdődött. Már kedden buzgón készítettük a jegyzeteket, faggattuk a nézőket és a zsűrit is.

A fesztivált a kassai Pinceszínpad kezdte Csehov Leánykérés című művének feldolgozásával. Noha az elején nem kötött le túlzottan, és beletelt kis időbe, míg ráhangolódtam, élveztem az előadást. Jókat nevettem a poénokon, és megállapítottam, hogy igazán tehetséges, ígéretes fiatal színészeket látok a színpadon. Az édesapát alakító színész viszont nem kötött le túlzottan. Unottnak tűnt, így én is unatkoztam, amikor ő beszélt. Ötletesnek tartottam azonban, hogy a szereplők fejében zajló gondolatokat hangfelvételről halljuk, így jól meg tudtuk különböztetni a valóban elhagnzott beszédtől. Összességében kellemes, szórakoztató előadás volt, kezdésre épp ideális.

A VISZTA Tartuffe-előadása után ellentétes érzések kavarogtak bennem. Az alapkoncepció               – a modernizálás – tetszett, hisz mindig jó, ha a fiatalokkal a saját nyelvükön akarjuk megszerettetni a kötelezőt. Csakhogy nem mindenhol sikerült ezt jól megoldani – ez különben jellemző volt az egész darabra. Például az a jelenet, mikor Orgon – hangsúlyozva jelentőségét – egy frappáns zenére vonult be, szuper ötlet; a baj csak az, hogy az a zene valahogy mégsem volt olyan frappáns, nem tett hozzá Orgon karakteréhez. A másik, ami nagyon zavart – hol a vége? Az eredeti darab happy enddel végződik, és minden a helyére kerül. Az iparisták változatában megállunk a tetőpontnál, és nem varrjuk el a szálakat, ami bennem komoly hiányérzetet keltett. Maga a szöveg viszont igazán klassz volt, néha önkéntelenül is felnevettem rajta. Kár, hogy a legtöbb diák nem tudta jól elmondani. Voltak köztük olyanok, akiknek nemcsak a játéka nem tetszett, de beszédtechnikai problémákkal küzdöttek. Akadtak páran, akik rendelkeztek színészi képességgel, csak éppen egy nyers, kezdetleges formában nyilvánult meg. Az egyértelmű tehetség köztük Orgon alakítója volt. A legjobb férfi főszereplőnek járó díj nem is kerülhetett volna jobb helyre.

Kíváncsi voltam, az iparisok után mit nyújt a másik komáromi csapat, annál is inkább, mivel én a GIMISZ Ecce Homo című előadását már láttam egyszer Rimaszombaton, a Tompa Mihály versenyen. A rimaszombati verzió csonka, lerövidített változata volt a mostani előadásnak; őszintén szólva nem hittem volna, hogy abból az összeállításból ennyi mindent ki lehet hozni. De nekik sikerült. Konkrét történet nem igazán volt, helyette különböző irodalmi műveket használtak fel, hogy bemutassák egy ember életében a legmeghatározóbb, leginkább befolyásoló élethelyzeteket; mindezt pedig Weöres Sándor hangulatos, ritmusos versei kísérték, ami kitűnő választás volt. A kedvenc részem Az ember tragédiájából kiemelt jelenet volt. Az első emberpárt alakító színészpáros elképesztő koreográfiát mutatott be, szinte már akrobatikus mozdulatokkal. Míg a többiek szavaltak, közben csak őket tudtam figyelni, a mozgásukat, az arcukat, és hogy micsoda vibrálás, micsoda energia rezeg köztük. Egyedül az nem tetszett, hogy a jelenetek között nem volt semmiféle átmenet: egyik pillanatban még a Szentivánéji szerelmi kalamajkájának vagyunk tanúi, majd hirtelen a Barabbás drámájában találjuk magunkat. Tehát hiányzott a dramaturgiai ív. Mindenesetre egy különleges előadást láthattunk, úgy érzem, több lettem azzal, hogy megnéztem.

Művészi élmények szempontjából a csütörtököt tartom a Jókai Napok csúcspontjának, hisz aznap láttuk a legtöbb és legszínvonalasabb előadást. A kassai KGSzT Diákszínpad indította a napot a Volt egyszer egy popfesztivál című musicaljével. Tetszett, ahogy feldolgozták a drogfüggőség és a vele járó veszélyek témáját, ráadásul megemlítettek számos egyéb 21. századi problémát is: a rasszizmust, a családon belüli erőszakot, sőt a migrációt is. Ez így rendben is lenne, azonban ha már egyszer felvetünk egy komolyabb témát, azt illik rendesen kifejteni, nemcsak a felszínen kapirgálni. 40 perc nem elég arra, hogy ilyen fajsúlyú dolgokat alaposan boncolgassunk. Ezért lett volna jobb, ha megelégednek a drogtémával, hisz a kevesebb néha több. Furán hatott az is, hogy megszakítva a sztorit a színészek időnként megálltak egy helyben, és elmondtak pár számadatot a drogokkal kapcsolatban. Gondolom, ezek a megszakítások a riport részei akartak lenni, de akkor már érdemesebb egy színészt kijelölni riporternek, aki egyedül elmondja az összes lexikális adatot. A zenés betéteket ugyanakkor szépen megoldották, a legtöbb szereplő játéka tetszett, sőt Eszter tragédiája olyan erősen megérintett, hogy könnyekig hatódtam. Végeredményben elégedetten keltem fel a székből; érdemes volt megnézni ezt az előadást.

A füleki Apropó Kisszínpad következett a Lüszisztratéval. Mit is mondjak? Csodásak voltak; látszott a színeszeken, hogy élvezik a játékot, teljesen beleélték magukat, jól mozogtak, és megvolt köztük az összhang. A témaválasztás mindenképp dicséri a rendezőt, hisz egy szexbojkottról szóló művet nem nehéz megszerettetni a fiatalokkal. Miközben hatalmasakat nevettem a vicceken, az is eszembe jutott, vajon hol szerezték ezeket a gyönyörű kosztümöket, és hogy nekem is kéne olyan. Nem kérdés, hogy megérdemelték a fődíjat.

A csütörtöki nap utolsó előadása a Nánai Színjátszócsoport A látnok című produkciója volt. Továbbra sem vitatom a fülekiek érdemeit, de meg kell mondanom, számomra a nánaiak állnak az első helyen. A 11 csoport közül egyedül ők hozták meg (legalábbis nekem) a katarzis érzését. A halál témája rendkívül érzékeny, és nagyon megosztja az embereket, éppen ezért óvatosan kell hozzá nyúlni. Elkápráztatott, ahogy ez a csapat megragadta a témát. Végre egy olyan halálkaraktert láthattunk, amely nem félelmetes vagy kegyetlen, hanem türelmes, könnyed, szinte már mulatságos. Az egész előadás úgy volt humoros, hogy valahogy mégis meg tudta őrizni a komolyságát, és ráébreszteni bennünket, nézőket arra, hogy előbb-utóbb mindenki meghal – mi is. Ezenkívül remekül megállták a helyüket a történelmi utalások is.

Pénteken a királyhelmeci Sycorax Diákszínpadot láthattuk, akik Shakespeare Ahogy tetszik című drámáját dolgozták fel. Hááát… tény, hogy nem hálás feladat a csütörtöki zseniket túlszárnyalni, de akkor is… Számomra az egész kaotikus volt, nehezen sikerült követnem a cselekményt, amit tovább nehezített az is, hogy több szerepet is kiosztottak egyszerre két színésznek. Például, kábé a darab felénél jöttem rá, hogy egy főszereplő lány van (Rosalinda), csak épp két lány játssza a szerepét. És ha már ardeni erdő, meg párbaj, és esküvő, akkor honnan tudjuk épp hol járunk? Egy idő után megerőltető volt csak a szöveg alapján kikövetkeztetni az aktuális színt. El kell ismerni, a csapatban láttunk jó szavalókat és ügyes zenészeket, de ez önmagában nem mentette mega az előadást.

Rendkívül egyedi és szórakoztató előadást nyújtott az Ipolyságról érkezett SzondySokk nevű csoport, akik egy improvizációs játékokból összeállított darabot adtak elő Bizalom címmel, feldolgozva a bizalom különböző formáit és megnyilvánulásait mindenféle emberi kapcsolatokban. Ötletesek voltak a szituációk, sikerült átadniuk a helyzetek üzenetét, és a játszók véleményét a bizalomról. Változatos, dinamikus játéknak lehettünk tanúi, tele fergeteges poénokkal. A fiatalok nagyon őszintén játszottak, látszott, hogy élvezik a játékot. Ha egy szóval kéne őket jellemeznem (na jó, kettővel), azt mondanám: végtelenül szeretnivalóak.

Elmondható, hogy ez a fesztivál olyan volt, ahogy egy jó drámában illik: először jön a felvezetés, előbb-utóbb eljutunk a tetőponthoz, majd elérkezik a hanyatlás. A szombat pont megfelelt ez utóbbi követelményeinek. A dunaszerdahelyi Novus Ortus Diákszínpad Orwell Állatfarmját dolgozta fel, átültetve színházi közegbe. Ez jó ötlet volt, hisz itt is remekül meg tudták jeleníteni Orwell „egyenlő hierarchiáját“, de a mozgás és a szöveg olyan suta és szimpla volt,hogy egyszerűen nem tudta közvetíteni a mögöttes tartalmat. Igaz, volt egypár ügyes színész, és az utolsó jelenet már majdnem tetszett, mégis az előadásról leginkább egy maradt meg, mégpedig, hogy alig vártam, hogy vége legyen.

A fesztivál legutolsó darabját a szintén dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad mutatta be. Ők Shakespeare A makrancos hölgy című művét helyezték át 21. századi közegbe, így lett a darabjuk címe Kata, a makrancos. Ez az előadás alapvetően tetszett, lekötött, megnevettetett; mégis azt kell mondanom, nem vesztettem volna semmit azzal, ha nem nézem meg. Próbáltak néhány, a fiatalokat érintő problémát boncolgatni, de nem voltak túl mélyrehatóak, inkább csak a felszínen kapirgáltak. Leginkább a semmitmondó amerikai tinifilmekhez hasonlítanám, amik ugyan pihentetőek és szórakoztatóak tudnak lenni, de nem mutatnak semmi újat és fontosat.

A fentiekből jól kivehető, hogy ezen a héten nem volt megállás. Előadások és szakmai kiértékelések végeláthatatlan sora indult el: a versenyzők játszottak, szavaltak, énekeltek, a zsűri ítélt és tanácsokat adott – a visszhangos pedig mindezt leírta, méghozzá töretlen lelkesedéssel és csillapíthatatlan kíváncsisággal. Utóbbira főként nekem volt szükségem, hisz én feleltem az újságban megjelent interjúkért. Minden egyes darab után némi izgalommal somfordáltam be a színfalak mögé, hogy elcsípjek valakit az éppen aktuális színjátszócsoportból. Aggódtam kicsit, hogy egyáltalán megtalálom-e őket, akarnak-e nyilatkozni, és vajon jó interjúalanyok lesznek-e. De szerencsém volt, mindegyikük készséggel vállalta a velem való beszélgetést, sőt, rengeteg meglepő és érdekes válasz született. A kedvenc interjúm talán az volt, amelyet Khéli Bálinttal, a Nánai Színjátszócsoport tagjával készítettem; de emlékezetes volt a SzondySokkal vagy épp a gimiszes Csóka Dáviddal való beszélgetés is. Azonban az összes interjúalanyomban volt valami közös: lerítt róluk, hogy imádják a csoportukat, a színjátszást és hogy boldogok, amiért itt lehettek a Jókai Napokon. Őszinteségük annál is egyértelműbb volt, mivel mindenkit közvetlenül az előadás után, még a megkönnybebbülés okozta eufóriában kaptam el, ilyenkor pedig az embernek nem is jut eszébe más válasz, csak ami az igazság. És hát a szemek csillogása sem hazudik soha…

Ezek a beszélgetések átlagosan csak öt percig tartottak, utána – ahogy minden szerkesztő – én is rohantam vissza a Tiszti pavilonba, hogy laptop elé pattanjak, és leírjam mindazt, amit felvettem. Volt egyfajta varázsa ennek az 1-2 órának. Mindenki a munkájára koncentrált; nem hallottunk mást, csupán a billentyűzet kattogását, egy-egy elejtett kérdést a helyesírással kapcsolatban vagy megjegyzést az előbb látott előadásról. Ha szünetet akartunk tartani, csak ki kellett lépnünk az erkélyre, hogy az idilli környezetben megihassuk a többedik kávénkat, esetleg elszívjunk egy szál cigit (de ez titok).

Persze nem akarok álszent lenni, a Jókai Napokkor nemcsak a megfeszített munkából jutott ki bőven, hanem a felhőtlen szórakozásból is. A fesztivál számos lehetőséget kínált a kikapcsolódásra, kezdve a komolyabb Múzeumi Szalontól a fiatalos Slam Poetryn át egészen Lajos András egyszemélyes előadásáig – Soóky László Papa különböző hangszereken hegedül című monodrámáját adta elő – amely, mondanom sem kell, nevetés volt hasfájásig.Sokan megörültek a Nézőművészeti Főiskola A fajok eredete című produkciójának, de kellemes élmény volt az őrsujfalusi ÉS!? Színház által előadott Az önmagát mosdató szerecsen című Soóky-darab is.

Különösen szívesen emlékszem vissza a vacsorákra is. Minden este néhány szerkesztővel együtt kényelmesen elsétáltunk a Panorámáig, majd ráérősen, a sok írás után elfáradva ettünk, közben pedig magasröptű beszélgetéseket folytattunk az aznapi előadásokról és a színház fontosságáról, vagy épp hangosan nevettünk egymás viccein.

Természetesen a fesztiválklubról sem feledkezhetünk meg. Esténként a RÉV fokozatosan megtelt fesztiválozókkal, és ismeretségkötések színterévé vált. Mi magunk is összebarátkoztunk pár jófej, aranyos fiatal színjátszóval. Az utolsó nap szomorúan búcsúztunk tőlük, de megbeszéltük, hogy legkésőbb a jövő évi fesztiválon ismét találkozunk. Sajnos csak reménykedni tudunk, hogy ez egy olyan találkozás lesz, amire valóban sort kerítünk, és nemcsak beszélünk róla.

Sokkal gyorsabban, mint gondoltuk vagy szerettük volna, eljött az, amit egy kicsit mindenki várt is meg nem is. Minden jelentős esemény lezárását áthatja az ünnepélyesség, nem volt ez másképp a fesztivál eredményhirdetésével sem. Minden kéz összeszorult, minden szem szorosan szegeződött a színpadra, minden versenyzőt áthatott a reménykedés és az izgalom, hogy őket vajon mikor hívják ki. Ahogy szép sorban osztogatták ki a jutalmakat, elégedetten bólintottam. Bizonyára nem volt egyszerű a zsűrinek meghozni ezeket a döntéseket, de kétségkívül jó munkát végeztek. Minden díj a megfelelő helyre került. Ezek után már nem maradt más hátra, mint hogy még egyszer, utoljára megtapsoljuk a nyerteseket és egymást, és hogy mindenki elinduljon hazafelé – egyesek szinte az ország másik felébe, mások csak a szomszédba.

Hát, ezek voltak a Jókai Napok. Nem is tudom, mi fogott meg benne igazán. A művészi közeg, ahol ennyi tehetséget láthattam egy helyen; a megszerzett szakmai tapasztalat; a megannyi új élmény, amelyet a színpadon keresztül és a „való életben“ is átélhettem; a rengeteg barátságos, jó ember, akiket megismerhettem; vagy mindez így együtt? Mi is a Jókai Napoknak a titka? Mitől olyan különleges, miért járnak ide vissza oly sokan hosszú éveken át? Nem is tudnám pontosan megfogalmazni. Egyszerűen jó itt, és kész.

Más már nem maradt hátra, csak hogy köszönetet mondjak, amiért részese lehettem ennek a páratlan és csodálatos hétnek. Isten hozzádot nem mondok senkinek, hiszen… jövőre újból találkozunk.

 

Finta Viktória

 

MAGYAR SZÍNHÁZAK XXX. KISVÁRDAI FESZTIVÁLJA –  DÍJAZOTTAK

1.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÉLETMŰ-DÍJAT adományoz

VIDNYÁNSZKY ÉVA nyugalmazott középiskolai tanárnak.

2. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÉLETMŰ-DÍJAT adományoz
BÍRÓ JÓZSEF színművésznek (a marosvásárhelyi és kolozsvári társulatok művésze).

3. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának FŐDÍJA – a legjobb előadásért:
az Újvidéki Színház társulata részére a Borisz Davidovics síremléke c. előadás bemutatásáért.

4. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja – A legjobb társulatnak:
a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház részére a Chioggiai csetepaté c. előadás bemutatásáért.

5. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja – A legjobb színpadi zenéért:
Bocsárdi Magor részére a Phaedra c. előadás zenéjéért.

6. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja – A legjobb látványért:
a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház részére a Phaedra c. előadásért

7.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza közös díja: „A legjobb férfi főszereplő”: Mészáros Árpád, a Borisz Davidovics síremléke című előadásban nyújtott alakításáért

8. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza közös díja: „A legjobb női főszereplő”: Varga Andrea, a Hedda Gabler című előadásban nyújtott alakításáért

9.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza közös díja: „A legjobb férfi mellékszereplőnek”: Erdei Gábor, az Alice és a Chioggiai csetepaté című előadásokban nyújtott alakításáért

10.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza közös díja: „A legjobb női mellékszereplőnek: Bandor Éva, A félkegyelmű című előadásban nyújtott alakításáért

11. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által alapított Teplánszky-díj – a legígéretesebb tehetségnek: Sebestyén Hunor , a Kapufa és öngól című előadásban nyújtott alakításáért

12.A Szakmai Zsűri döntése alapján a fesztivál Legizgalmasabb Színházi Kísérletének díja: a HAJNALI 4 c. előadás részére, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása.

13. Kisvárda Város Polgármesterének díja: Pál Ferenczi Gyöngyi, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművészének.

14. Kisvárda Város Közönségdíja: a Komáromi Jókai Színház A FÉLKEGYELMŰ c előadása részére

15.: A fesztivál Diákzsűrijének díjai:
-oklevél a kiemelkedő összjátékért és képi megfogalmazásért a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem AUGUSZTUS című előadása részére
-oklevél a kiemelkedő csapatmunkáért az Újvidéki Művészeti Akadémia ZABHEGYEZŐ című előadása részére
-oklevél a kiemelkedő színészi jelenlétért és a Legjobb Hallgatói Előadásért a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió koprodukciója, A TAVASZ ÉBREDÉSE című előadás részére.

Megkezdődött a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiválja

Miskin herceg és egy kis káosz Kisvárdán

30. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, amelyen 24 színtársulat 28 produkciót mutat be 9 nap alatt. A Komáromi Jókai Színház A félkegyelművel, a kassai Thália Színház a Káosszal szerepel a ma kezdődő szemlén, amelynek díjait június 30-án adják át.

Az északkelet-magyarországi Kisvárda nyári színházi fesztiválja több fazonigazításon is átesett a három évtized alatt, a legjelentősebb váltás akkor történt, amikor a határon túli magyar színházak mustrája helyett összmagyar színházi fesztiválként határozta meg magát – azzal, hogy a hangsúly ma is a „művészeti importon” van, továbbra is bemutatkozik a rendezvényen (versenyben vagy versenyen kívül) minden, kisebbségi helyzetben működő magyar társulat, Székelyudvarhelytől Szabadkán át Kassáig. Viszonylag új keletű szokás Kisvárdán, hogy a fesztiválnak van egy-egy díszvendége, egy jeles színházi alkotó és műhelye: idén a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és az élén álló Bocsárdi László igazgató-főrendező pályáját mutatja be kiállítás és szemlélteti díszelőadásként kezelt produkció.

A legutóbbi évfolyamok egyik vívmánya a generációs nyitás, ennek jegyében harmadszor szerepel a programban a hallgatói minifesztivál (idén a kolozsvári, marosvásárhelyi és újvidéki színészosztály előadása tekinthető meg), folytatódik a workshop-sorozat Sardar Tagirovsky rendező vezetésével, az érdeklődő fiatalokat kerekasztal-beszélgetés várja a koprodukciós formákról, a fesztivál lapjának szerkesztésébe is fokozottan igyekeznek bevonni a pályakezdő tollforgatókat. Az új nemzedék visszaköszön a fesztivál öt színpadán is: „A fiatalság, a serdülés, az életkorral összefüggő, vagy éppenséggel attól független pubertás személyiségvilág bemutatása vezérfonalam volt a versenyprogram összeállításában. Fontos ugyanakkor az aránytartás. Nem maradhatnak látókörön kívül a technikai újításaikkal kitűnő munkák, amiként az intim teret és kisszámú ínyencet vonzó, bizarr kísérletek, vagy a népszerű előadások sem” – emelte ki az idei műsorral kapcsolatban Balogh Tibor, a fesztivál művészeti tanácsadója.

A kassai Thália Színház Czajlik József rendezését, Mika Myllyaho kortárs finn szerző Káoszát holnap délután játssza Kisvárdán, a Rákóczi Stúdióban, A Komáromi Jókai Színház Martin Huba Dosztojevszkij-rendezését, A félkegyelműt küldi versenybe, az előadás június 25-én a Művészetek Házában lesz látható.

Lakatos Krisztina

megjelent az Új Szóban, 2018. június 22-én

Évadzáró a Komáromi Jókai Színházban

Évadzáró társulati ülést tartott a Komáromi Jókai Színház 2018. június 22-én a Vasmacska Stúdiószínpadon. Tóth Tibor, a színház igazgatója, előbb értékelte a 2017/2018-as színházi évadot, melyben négy új felnőtt és egy gyermekelőadás készült, valamint számos vendégprodukciót láthattak a színház nézői.

A megalakulásának 65. évfordulóját ünneplő színház ebben a színházi szezonban 160 saját előadást tartott, s 53 846 néző látogatott el előadásaira. Ebből 96 előadás volt Komáromban és 64 alkalommal játszott székhelyén kívül a színház. A statisztika növekvő tendenciát mutat, hiszen az előző évadokban 136, illetve 142 előadással zárult az évados mérleg.

Az évad értékelése után a direktor vázlatosan ismertette a következő évad bemutatóit: egy Mátyás királyról szóló meseelőadással indul az évad (rendező Szabó Attila), majd Leopold Lahola Napfoltok című kamaraelőadását viszi színre a friss diplomás Réld Károly a pozsonyi Színművészeti Főiskola növendékeivel. Ezután két nagyszínpadi zenés produkció következik, Méhes László a legendás Presser musicalt, a Padlást állítja színre, Rusznyák Gábor pedig Kander-Ebb Kabaré című musicalét rendezi a komáromi színházban. A következő évben is visszatér rendezőként Hargitai Iván, a Teljesen idegenek című olasz film színpadi adaptációjának rendezőjeként. Az évad utolsó saját bemutatója Molnár Ferenc Üvegcipő című színműve, rendezője Bagó Bertalan.

Az évadzáró második felében a társulat megszavazta az évad legjobb színészi alakítását, s az évad legjobb színházi dolgozóját. A Ferenczy Anna-díjat ezúttal Szabó Viktor kapta, a “színházi robotoló” díját pedig Kiss Mónika, kellékesnek ítélték oda a színház alkalmazottai. Az évadban legtöbbet játszó színészt – Bernáth Tamást, színésznőt – Holocsy Krisztinát is kitünette a színház vezetősége a Színészrobot-díjjal.

A színház igazgatója zárásként megköszönte Németh István munkáját, aki harminc év után, évad végével nyugdíjba vonul a társulatból.

A hivatalos évadzáró ellenére a színházi munka még nem ér rögtön véget, hiszen vasárnap Rimaszombatban, hétfőn június 25-én pedig a kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválján szerepel a társulat A félkegyelmű című előadással.