Régi álma valósult meg a színházban

Tizennegyedik éve dolgozik a komáromi teátrumnál, hetedik éve látja el a színpadmesteri feladatokat ifj. Erdélyi Zoltán, vagy ahogy a színházban szólítják, Koma, mégpedig olyan példásan, hogy kollégái jelölése alapján a Jókai Színházban korábban már kétszer is megkapta a legjobb háttérmunkásnak járó díjat.
„Ifj. Erdélyi Zoltán alázatos, lelkiismeretes, mindig mindenkinek azonnal segítő kolléga – vélekednek színpadmesterükről a Jókai Színházban. – Kedvessége, szerénysége, a munkához való hozzáállása bárki számára példaértékű lehet. Természetéből fakadóan munkahelyén és a színházon kívül is szívvel-lélekkel végzi a feladatait.”
Az immár Magyar Teátrum díjas színpadmester szereti a színházat, a munkáját, ami, mint mondja, rengeteg kihívás elé állítja. Az utóbbi évadokban a Jókai Színház több előadásának a premierjén – A dzsungel könyve, a Rómeó és Júlia, a Zsugori, A félkegyelmű, a Bánk bán, az Edith és Marlene, A padlás – találkoztunk, ilyenkor a munkájáról faggattam, megemlítve, hogy színpadtechnikai szempontból mennyire igényes, abszolút jelenlétet és összpontosítást igénylő elődadás ez valamennyi. Válaszaiból kiderült, hogy a munkája nagyfokú szakmai kreativitást, odafigyelést igényel. Az újabb és újabb előadások műszaki hátterének megvalósításában ugyanis mindig más-más feladatot kell megoldania, és ebben minden esetben szeretne százszázalékosan megfelelni. A jó érzékkel felmért pontosságra és a precizitásra ugyanúgy maximálisan kell törekedni a jó színpadmesternek – ez is beszélgetéseinkből derült ki –, mivelhogy a színpadkép tökéletes megkomponálásával, azzal, hogy mindig minden kulisszaelem milliméterre illeszkedően a kijelölt helyére kerüljön, egy-egy előadás zavartalan műszaki menete függ tőle.
Ifj. Erdélyi Zoltán már gyerekkorában dédelgetett egy távoli álmot, hogy szívesen dolgozna színházi berkekben, bár akkor még nem volt konkrét elképzelése, milyen munkakörben. Az élet aztán nem is úgy hozta; a hajókhoz került közelebb, ugyanis a komáromi hajógyárban kötött ki, kitanulva az asztalos szakmát. Kilenc évet húzott le ott. Kis kitérő után, egyik közeli ismerőse, aki a Jókai Színháznál dolgozott színpadmesterként, jelezte neki, hogy megüresedett náluk egy hely. Kapva a lehetőségen, jelentkezett a posztra, és díszletépítőként bekerült a csapatba. „Hamar sikerült beilleszkednem – mondja –, mert nyitott embernek tartom magamat, szeretek új embereket megismerni. Úgy érzem, könnyen ismerkedem, ezért nem volt nehéz az új környezetben rövid idő alatt jó kapcsolatokat kialakítani és otthonosan mozogni.”
Attól kezdve „hátulról” is látta és nézte azt, amit korábban csak a nézőtérről, ritkábban Budapesten és Győrben, gyakrabban Komáromban. Sok jó darabról van nézői emléke a Jókai Színház művészeinek előadásában: legmaradandóbb élménye A kőszívű ember fiai című darab, amelyet annak idején, az ezredforduló tájékán, még diákként kilencszer látott.
Ma már a nézőtérről is más, szakmai szemmel néz és figyel idegen előadásokat is, hiszen a tizennégy év alatt nemcsak rengeteg díszlet kivitelezésében vett rész, hanem a színpadot jelentő deszkákon statisztaként is kipróbálta magát. „Nagyon szeretem, mert másfajta kihívás, és más élményt nyújt – mondja. – Színpadmesterként az jelent számomra sikerélményt, ha elégedett tudok lenni a díszletezés végeredményével, statisztaként viszont maga a játék öröme érint meg. Szerettem jelen lenni a színpadon a Süsü, a sárkányban, a felnőtteknek szóló darabok közül a Sári bíróban és a Tisztújításban.”
A díjjal kapcsolatban annyit mond, hogy a legnagyobb megtiszteltetés juthatott ki neki. „Felemelő érzés volt a budapesti Nemzeti Színház színpadán állni, egy életre szóló élmény marad számomra – mondja, de rögtön hozzáteszi, hogy ezt a munkát csakis csapattal és csapatban lehet végezni. – Jó érzés, hogy megbízható, jó közösséggel dolgozhatok együtt. Munkatársaim közül mindenki mindig százszázalékosan odateszi magát egy-egy feladatban. Én pedig igyekszem mindenkivel megértetni magam, mert vallom, hogy csak együttes erővel lehet dolgozni. Ehhez pedig nagyon fontos, hogy mindig mindent megbeszéljünk.”
De nemcsak a saját csapatával, a rendezőkkel is igyekszik a lehető legjobb munkahangulatot kialakítani. Szakmailag mindig nagy élményt jelentett számára Keszég László, Valló Péter és Görög László rendezői irányításával dolgozni.
Arra a kérdésemre, hogy mi volt eddigi pályáján a legbonyolultabb színpadkép, illetve díszlet, amely a legnagyobb kihívást jelentette, a legnagyobb odafigyelést igényelte, a leghosszabb építéssel járt vagy jár, ifj. Erdélyi Zoltán a Made in Hungaria című musicalt és a Bánk bán című drámát említette. A legnagyobb kihívásnak pedig természetesen mindig azt tartja, ami éppen készül. Ez jelenleg a Teljesen idegenek című Paolo Genovese-darab, amelynek már folynak a próbái, a bemutatója pedig február 8-án lesz.

Tallósi Béla

forrás Új Szó

2019. január