Bejegyzések tőle Varga Emese

Évadnyitó a Komáromi Jókai Színházban

Sok lépéssel közelebb a közönséghez Komárom. „Megpróbálunk a közönséggel egy kicsit jobban szimpatizálni” Jelentette be Tóth Tibor igazgató a Komáromi Jókai Színház múlt keddi évadnyitóján. A tizenkét friss előadás mellett, számos egyéb rendezvényük lesz. Folytatódik a Vasmacska Filmklub, sztárok érkeznek a stúdióba, a gyermekek nagy örömére érkezik Bambi, az érvén maradt őzike. Már zajlik a […]

A Komáromi Jókai Színház bérlethirdetése a 2018/2019-es színházi évadra

A Komáromi Jókai Színház 66. évadjának nagyszínpadi – felnőtt bemutatói   Szergej Medvegyev: Fodrásznő (tragikomédia) Rendező: Viktor Rizsakov Bemutató: 2018. október 12. A budapesti Nemzeti Színház vendégelőadása   Presser Gábor – Sztevanovity Dusán ‒ Horváth Péter: A padlás (musical) Rendező: Méhes László m. v. Bemutató: 2018. december 7. A Komáromi Jókai Színház produkciója  Paolo Genovese: Teljesen idegenek (vígjáték) […]

55. Jókai Napok – az amatőr színház ünnepe

Sok egyetemista szeret előterminusban vizsgázni, hiszen így meg lehet hosszabítani a nyári szünetet, hogy bulizni, utazni, fürödni menjenek…Vagy, mint az én esetemben, Komáromba sietnek, hogy részt vegyenek a Jókai Napokon. Meg kell mondanom, úgy gondolom, én döntöttem jól. Június 12-én el is kezdődött a várva-várt fesztivál. A Pinceszínpad Csehov Leánykérés című darabját választotta. Nem vagyok […]

Egyszer volt egy 55. Jókai Napok…

Híres, történelmi városunkban, Komáromban idén is  – immáron 55. alkalommal – megrendezésre került a Jókai Napok, az amatőr színjátszók országos fesztiválja. Visszarévedve a múltba lelki szemeink előtt láthatjuk, hogy volt idő, mikor még nagyon sokan jártak erre a fesztiválra, olykor megtörtént, hogy kevesebben, idén azonban 11 versenyelőadást láthattunk, hallhattunk, s ez a szám, több mint […]

A Jókai Napok egy újonc szemével

Ha két szó: június és Komárom összekapcsolódik, az csak egyet jelenthet: Jókai Napok. A fesztivál, amelynek színházi körökben szinte már misztikus jelentése van. Számomra is sokat sejtető volt, de egészen az idei fesztiválig, fogalmam sem volt a valódi, mögöttes tartalmáról. Az egész meglehetősen különös módon kezdődött. A fesztivál kezdetének előestéjén még mit sem sejtettem arról, mi vár rám […]

MAGYAR SZÍNHÁZAK XXX. KISVÁRDAI FESZTIVÁLJA –  DÍJAZOTTAK

1.Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÉLETMŰ-DÍJAT adományoz VIDNYÁNSZKY ÉVA nyugalmazott középiskolai tanárnak. 2. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÉLETMŰ-DÍJAT adományoz BÍRÓ JÓZSEF színművésznek (a marosvásárhelyi és kolozsvári társulatok művésze). 3. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának FŐDÍJA – a legjobb előadásért: az Újvidéki Színház társulata részére a Borisz Davidovics síremléke c. előadás bemutatásáért. 4. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja – A legjobb társulatnak: […]

Megkezdődött a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiválja

Miskin herceg és egy kis káosz Kisvárdán 30. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, amelyen 24 színtársulat 28 produkciót mutat be 9 nap alatt. A Komáromi Jókai Színház A félkegyelművel, a kassai Thália Színház a Káosszal szerepel a ma kezdődő szemlén, amelynek díjait június 30-án adják át. Az északkelet-magyarországi Kisvárda nyári színházi fesztiválja […]

Évadzáró a Komáromi Jókai Színházban

Évadzáró társulati ülést tartott a Komáromi Jókai Színház 2018. június 22-én a Vasmacska Stúdiószínpadon. Tóth Tibor, a színház igazgatója, előbb értékelte a 2017/2018-as színházi évadot, melyben négy új felnőtt és egy gyermekelőadás készült, valamint számos vendégprodukciót láthattak a színház nézői. A megalakulásának 65. évfordulóját ünneplő színház ebben a színházi szezonban 160 saját előadást tartott, s […]

Az 55. Jókai Napok díjazottai

Az 55. Jókai Napok fődíját a füleki Apropó Kisszínpad nyerte Arisztophanész: Lüszisztraté című színjátékának előadásáért, Szvorák Zsuzsa rendezésében. Ráadásul övék lett a legjobb színpadi látvány díja is. A felnőtt színjátszó együttesek nívódíját a Nánai Színjátszócsoport vihette haza, A látnok című előadásért (rendező: Lengyelfalusy Juhász Mária). A diákszínjátszó együttesek nívódíját megosztva kapta a komáromi GIMISz Diákszínpad […]

Jövő héten kezdődik az 55. Jókai Napok!

Íme a részletes program! 55. Jókai Napok – Műsor 2018. június 12-17.   KEDD: 18.00 – Tiszti pavilon, Ünnepélyes megnyitó Közreműködnek a komáromi Selye János Gimnázium diákjai 20.00 – VMK-kamara, Anton Pavlovics Csehov: LEÁNYKÉRÉS tréfa egy felvonásban, (Pinceszínpad, Kassa) rendezte: Havasi Péter 21.00 – RÉV, Fesztiválklub   SZERDA: 10.00 – Ipari Szakközépiskola Parti Nagy Lajos: MOLIÉRE: TARTUFFE […]